kapubanner for mobile
Szerző: Vámos Éva
Megjelent: 11 éve

A felsővezetők könnyebben költöznek egy állásért

Az utóbbi években a felsővezetők esetében nőtt az országon belüli mobilitás, ami mára megegyezik a nyugat-európai és skandináv arányokkal, míg a középvezetői pozíciók esetében ugyanez mélyen azok alatt marad. Egy specialistát pedig még ma is szinte lehetetlennek tűnik átcsábítani a Dunántúlról egy észak-kelet magyarországi nagyvállalathoz. Az ingázás előnyei és hátrányai.

images

Az ingázás a területi mobilitás egyik eleme, aminek két fajtáját ismerjük: napi és ritkábban ingázók (hétvégézők). Az elmúlt években ugyan minimálisan nő a mobilitási hajlandóság, de összességében még mindig messze elmaradunk a nyugati országoktól. 1960-ban 13,4 százalék volt a társadalmi mobilitás, ami napjainkra 20-25 százalékra nőtt. Vidéken az alacsonyabb végzettségűek ingáznak, Pest megyében pedig a diplomások és fehér gallérosok körében nagyobb a mobilitási hajlandóság. Ennek háttere, hogy a lakosság egy része már elkezdte a kiköltözést az agglomerációba, és a mobilitás nem is mindig a Budapestről vidékre utazást jelenti, hanem a beutazást a fővárosi munkahelyre – magyarázza Pethő Anikó, az Aarenson Consulting vezető tanácsadója.

Célirányos karrierépítés vagy kényszer

Felső- és középvezetői pozíciókban egyre nagyobb a hajlandóság a hétközbeni költözésre a szakmai előrelépés érdekében. Ez egyrészt a szakmai feladatért, az előbbre lépésért történik, másrészt pedig a válság miatt sok, egyébként kiváló közép- és felsővezető került ki a munkaerőpiacra, akiket a munkához jutás kompromisszuma kényszerít a két-lakhelyi berendezkedés vállalására. Az ingázás rendszerint hétfő reggeli odautazást, és sokszor cserébe a hétközbeni időbeni rugalmasságért és késő esti munkavégzésért, csütörtök esti hazautazást jelent, pénteki és hétvégi otthoni munkavégzéssel.

Specialisták esetében a tendencia a földrajzi rugalmatlanság. Az ingázás költségét náluk a munkáltató csak a törvényi kötelezettségének erejéig vállalja át, céges autó ehhez a pozíció szinthez rendszerint nem jár, így a váltás során megszerzett anyagi előrelépést gyakorlatilag felemésztené a munkába járás költsége. Így a specialisták esetében az elmúlt években a növekvő üzemanyagárak miatt földrajzilag egyre szűkülő váltási hajlandóság tapasztalható, ugyanakkor a külföldre való váltás iránt fokozottan nő az érdeklődés és a nyitottság – magyarázza Fehérvári Katalin, a SAM Headhunting Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Pethő Anikó azzal árnyalja a képet, hogy az elmúlt időszakban az elméletigényes szakmával rendelkezők között is csökkent a mobilitás, mert minden térségben szükség van a szakmunkásokra, ezért ott bérfejlesztés is történik, vagy munkaerő-megtartási rendszer bevezetésével igyekeznek a munkáltatók elkerülni, hogy a jó szakemberek máshol képzeljék el a szakmai jövőjüket. A diplomások célirányosabban építik karrierjüket, ezért az ő mobilitásuk nő, akár napi szinten is. Számukra 70-90 kilométer bevállalása sem okoz nehézséget, hogy elérjék az álommunka bázisát (autópályán).

A nyertes régiók

Az átlag Pethő Anikó tudomása szerint 30-50 kilométer, de természetesen vannak mindig szélsőséges és kirívó példák, amelyek inkább egyedi esetként, munka- és szakmaszeretetként, céltudatos karrierépítésként értelmezhetők. „Ismerek olyan szakembereket, akik napi 3-4 órát is ingáznak közel négy éve a szeretett munkahely érdekében. De ismerek olyat is, aki azt mondja, hiába egy óra az út Budapesten belül is A-ból B-be, és fele ennyi idő alatt lenne a XI. kerületből Székesfehérváron, mégis ragaszkodik az elképzeléseihez, mert kötöttségei vannak a belvárosban” – árnyalja a képet Pethő Anikó. Többnyire egyéni ambíció és családi háttér befolyásolja, kinek milyen lehetőségei vannak, ami a mobilitást illeti. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a vezetői réteg esetében autó- és költségtérítés szintjén is támogatják a mobilitást, ami vonzóbbá teszi a vidéki lehetőségeket.

A 19 megyéből 14-ben a lakosság kétharmada megyén belül ingázik. Bevándorlási nyeresége akkor van egy régiónak, ha többen jönnek be dolgozni, mint mennek ki onnan munkát vállalni. A gond az, hogy ez nálunk kevés megyében jelent pozitív mérleget, sőt szinte kizárólag Nyugat-Dunántúl tud felmutatni ezen a szinten valódi eredményt. Az ingázás vezető városai Budapest után Fejér megye, főleg a Velencei-tó környéke, Székesfehérvár, Veszprém, Komárom-Esztergom.

Fehérvári Katalin ezt azzal egészíti ki, hogy az elmúlt évek nagy autóipari beruházásai nagy mobilitást adtak a munkaerőpiac főként középvezetői szegmensének, valamint a specialistának még nem tekinthető, jobbára pályakezdő, zömében mérnöki végzettséggel bíró ifjú szakembereknek. „Nagy mobilizáló cégként látjuk a munkáltatói piacon a Hankookot, a Boscht, a Mercedest és az Audit, valamint a beszállítói körükbe tartozó, jellemzően nemzetközi hátterű cégeket. Más iparágban, mint az autóipar, jelenleg nem tudunk hasonló attraktivitásról és dinamizáló hatásról beszámolni.”

Ha nincs munka a közelben

Vonzó célpontot jelenthet egy multi vidéki gyára, különösen olyan régiókban, ahol amúgy sincs sok munkalehetőség. „A Nestlé Hungária Kft. szerencsi gyárában a dolgozók több mint 50 százaléka (kb. 180–190 fő) jár kisebb-nagyobb távolságról dolgozni. Átlagosan 25–30 kilométer az, amit naponta közlekednek a cég munkatársai. A tavasztól őszig tartó időszakban, jó idő esetén többen járnak be biciklivel, télen ők is busszal közlekednek. Ezen kívül vonattal és autóval egyaránt sokan ingáznak. Az elmúlt időszakban nőtt a távolról bejárók száma. Szinte az összes új dolgozónk a közeli nagyvárosokból (Miskolc, Nyíregyháza stb.) ingázik gyárunkba. Szerencs közvetlen környezetében kisebb falvak találhatók, a nagy számok törvénye alapján kevés olyan potenciális munkatárs található a gyár közvetlen környezetében, akik megfelelnek az elvárásainknak” – mondja Polonkainé Valcsev Éva, a Nestlé toborzási specialistája. Miskolc kb. 40 kilométer távolságra van a gyártól, a legtöbb munkatárs innen jár be.

Még nagyobb, 90 százaléknál is nagyobb az ingázók aránya a Mars csongrád-bokrosi gyárában, hiszen a gyár egy 800 lelkes kis település tövében fekszik. A legtöbben 10-30 kilométer távolságról járnak be nap mint nap. „Tapasztalatunk szerint a tűréshatár 140-150 kilométer, hiszen a legtávolabbról ingázók Budapestről járnak le Csongrád-Bokrosra. Van egy munkatársunk, aki Nagykőrösről jár (60 kilométer) és egy, aki Szolnokról (70 kilométer), valamint legalább 15 munkatársunk ingázik Szegedről, ami kb. 75 kilométer. A műszakos munkarendben dolgozók körében is vannak, akik legalább 40-45 kilométer távolságról érkeznek” – magyarázza Varga Árpád, a Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. személyzeti igazgatója.

A cégek támogatják

Fehérvári Katalin szerint természetes, hogy a cégek juttatásokkal próbálják magukhoz csábítani az értékes munkaerőt, akár távolról is. Ha egy cég helyben nem találja meg a megfelelő szakembert és tudást, akkor kész egyre távolabbról és távolabbról elfogadni a szakembert, nyilván arányosan nagyobb juttatási csomagért. Ha pedig ez a szakember az ország túlsó feléből a fő konkurenstől érkezik, akkor az általa képviselt gyakorlat és tudás megszerzésének bizony ára van. Rendszerint nagyvállalati környezet tud olyan feladatot és hozzá olyan juttatási csomagot ajánlani, amelyért a közép- és a felsővezetők vállalják az ingázást, vagy sokkal inkább a részleges- vagy teljes letelepedést az új helyszínen – teszi hozzá. Középvezetők esetében ilyen a szakmai előrelépés, a juttatási csomag (jellemzően nominális) tartalma, esetleg a céges autó és/vagy a külföldi képzések, a rendszeres szakmai utak vagy nemzetközi projektek a cégcsoporton belül világviszonylatban és a későbbi külföldi karrier lehetősége. Felsővezetők esetében a részvényopció és a külföldi kifutás lehetőségét látják igazán attraktívnak.

„Vidéki partnereink körében a legszélesebb palettán mozog már a motivációs rendszer, amivel átcsábíthatóak és megtarthatóak a jelöltek. Sokan sokféleképpen pozícionálják magukat, filozófiájukat, a munkakört, a lehetőségeket, a jövőt, a javadalmazási rendszert, a csapatot stb. A legkiemelkedőbb az apartman, szállás biztosítása a munkavállalók részére. Van a lakhatási támogatás, az egyszeri letelepedési támogatás, a munkaviszony néhány éve után járó kamatmentes hitel, és egyéb, költözéssel kapcsolatos támogatások. Működik a lojalitási program, az éves bónusz, a betegszabadság nélküli honorárium” – sorolja Pethő Anikó.

A Nestlénél a törvény adta lehetőségeket aknázzák ki a gyár dolgozói esetében, mely szerint 86 százalékban térítik az vonat- és buszbérletet, valamint részben támogatják az autóval történő bejárást. „A MARS vonzereje növelése érdekében kínál juttatásokat is, hogy a távolság ne legyen akadály. Ezek az útiköltség-térítés, letelepedési támogatás, valamint céges lakások, melyeket egy minimális térítési díj ellenében kínálunk a távolról érkező dolgozóinknak” – mondja Varga Árpád.

Előnyök és hátrányok

A munkáltatónak annyi az előnye, hogy be tudja tölteni az üres pozícióját, ezáltal megfelelő szakmai felkészültséget és kompetenciát hoz be a cégbe – véli Fehérvári Katalin. Pethő Anikó szerint az ingázás előnye, hogy ha a munkavállaló a próbaidő után átgondolja a lehetőséget, és úgy dönt, hogy költözik, és csak hétvégén jár haza, lojálisabb lesz, mert áldozatot hozott a cégért. Ha nem költözik, de bejár hosszabb távon, az inkább hátrány vagy veszély, mert fel fogja mérni a lehetőségeit, és ha nem elégíti ki őt szakmailag a munkája, vagy nem mutat jövőbe a munkakör, amiben dolgozik, akkor könnyebben elmegy.

Fehérvári Katalin egyetért azzal, hogy valószínűleg csak a nehézséget veszi a nyakába a cég azzal, hogy a nem helyi munkaerő esetén az alku része a munkába járás részbeni vagy teljes egészében történő anyagi támogatása, az esetleges albérleti támogatás, míg cégautó esetében sem a költségoldalról, sem pedig az új munkatárs biztonsági kockázatát illetően nem elhanyagolható szempont, hogy munkába járásra havi 200 kilométert autózik vagy 5-6 ezer kilométert. Éppen ezért rendszerint megfogalmazott munkáltatói igény, hogy elsősorban a működésükhöz tartozó szűk földrajzi környezetből szeretnének jelölteket látni. A tanácsadó cégektől általában azt kérik, hogy a keresést csak akkor bővítsék, ha ott nem találnak a vállalati kultúrába illeszthető személyiségű, kultúrájú és a váltás iránt kellően motivált szakembert. Pethő Anikó azt mondja: „egyre több olyan partnerünk van, aki már a toborzásból is kizárja a 70 kilomérertől távolabbról ingázókat, mert csak negatív tapasztalat éri őket, hogy egy idő után feladják a napi harcokat a bejáró dolgozók.”

A munkanélküliség komoly érv

Más a helyzet, ha a cég az egyetlen munkáltató a környéken. „Tapasztalatunk az, hogy jelöltjeink rugalmasan állnak a munkavállaláshoz akkor is, ha áldozatot kell hozniuk azért, hogy a világ elsőszámú élelmiszeripari cégénél, a Nestlénél dolgozzanak. Térségünkben több mint 20 százalékos a munkanélküliség, így ez elég nyomós érv, hogy Miskolctól távolabb is munkát vállaljanak. Mára már változtatnunk kell azon a régi gondolkodásmódunkon, hogy a munkahelyünk közel legyen lakásunkhoz. A hosszú távú karrierépítésbe bele kell kalkulálni időnként ezeket a változásokat is” – magyarázza Polonkainé Valcsev Éva.

Varga Árpád ehhez azt teszi hozzá, hogy igazi logisztikai feladat, amikor egy külső helyszínes céges rendezvényre a munkatársak bejutását kell megszervezni, hiszen mindenki máshonnan érkezik. „Ami viszont nagyon érdekes, hogy az egy irányból érkezők nagyon dinamikusan és hatékonyan szervezik meg bejutásukat és alkalmazkodnak egymáshoz, hogy minél gazdaságosabb legyen az utazás: mikor ki kit hoz és visz, stb”.

Az ingatlanpiacon nem volt érezhető hatása

Az ingázásnak az ingatlanpiacon egyelőre nincs hatása, Pethő Anikó szerint azért, mert annyit nem estek az ingatlanárak, hogy érdemes lenne a munkahelynek egy másik lakást vásárolni. - Nem látunk ilyen összefüggést, miközben tapasztalatunk szerint az ingatlanárak vagy a bérleti díjak egyes frekventált vidéki városokban az ott megjelenő új, nagy létszámú foglalkoztató megjelenése révén éppenhogy növekedni kezdtek, nem pedig csökkenni – erősíti meg Fehérvári Katalin.

Polonkainé Valcsev Éva azzal érvel, hogy a 40-50 kilométer bejárás napi szinten vállalható, ezért nem érdemes beruházni egy saját ingatlanba egy vidéki kisvárosban. A munkaerőpiac ráadásul folyamatosan változik, dinamikus, ahol az egyének életvitele és személyes körülményei, valamint a munkáltató piaci magatartásának változásai mozgatják a döntéseket. Sokszor nem látható előre a következő lépés egyik részről sem, így mindig készen kell állni arra, hogy ezeket a változásokat rugalmasan kezeljük, és a döntés értelmében akár egy másik városban keressünk munkát.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
33 ezer állás vár betöltésre: több lett a hirdetés márciusban

Februárról márciusra 31 665-ről 33 089-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 1424-gyel-gyel több az előző... Teljes cikk

Mit tud Debrecen?

Egyre nagyobb a verseny a tehetségekért, a minőségi munkaerőért. Különösen igaz ez Debrecenre és térségére, amely beruházások tekintetében az... Teljes cikk

Munka kisgyermek mellett: miért előnyös a kismama-szövetkezet?

A gyesen, gyeden levők számára létrehozott szövetkezeti foglalkoztatási forma 2021 második felétől létezik. Akkor négy-öt szövetkezet indult el,... Teljes cikk