kapubanner for mobile

SWOT-analízis

Angol betűszó (Strenghts-erősségek, Weaknesses-gyengeségek, Oppourtinities- lehetőségek, Threats - veszélyek), mely egy intézményi önértékeléshez használatos, nyitott önértékelési eszközt jelöl.

A módszer célja, hogy közös munka során feltárja az intézményi helyzetet, fény derüljön az intézménynek (vagy kucsterületeinek) azon jellemzőire, melyek az intézmény erősségei, vagyis a belső/külső partnerek szerint elismertségre adnak okot; illetve azokat, amelyek hiányoznak, vagy nem kielégítően fejlődtek.
A módszer során a helyzetértékelés után a résztvevők feltérképezik a változtatási lehetőségeket, de ugyanakkor felszínre kerülnek azok a veszélyek is, amelyek a változtatással járnak.
A résztvevők egyes szempontokra vonatkozó összesített véleményeit a csoport közösen rangsorolja, súlyozza, prioritást állít fel, majd az egyes szempontok közötti kapcsolatokat is megvizsgálják.
Ekkor derül ki, hogy az erősségek milyen további lehetőségeket rejtenek magukban és milyen veszélyek elhárítását könnyítik meg; illetve, hogy a gyengeségek milyen veszélyekkel járnak, illetve milyen további lehetőségek kiaknázását akadályozzák.
A módszert akkor alkalmazhatjuk hatékonyan, ha a csoport létszáma lehetőség szerint nem több 16 főnél, ha van elegendő idő.
Az elemzés irányítását, és az összegzés elkészítését célszerű egy olyan (külső vagy belső személyre bízni), aki rendelkezik SWOT-elemzési gyakorlattal.