A toborzás előkészítése

A toborzás operatív munkájának első lépése a szervezet számára kívánatos alkalmazotti jellemzők megállapítása, azaz a felvételi követelmények meghatározása. Ehhez a munkakörelemzés, illetve a kompetenciaelemzés szolgáltat megfelelő alapot, hiszen általuk pontos képet kapunk a munkakörök szervezetben elfoglalt helyéről, rangsoráról, azaz megtudjuk, hogy a szervezetben mennyire hangsúlyos egy-egy munkakör, vannak-e átfedések, illetve különbségek, amiket érdemes átszerveznünk.

A munkakörelemzés sikeres elkészítéséhez ajánlatos a már meglévő munkaköri leírásokat, statisztikákat, jelentéseket bújni, így még idejében korrigálhatjuk az esetleges hibákat, időközben elavult eljárási módokat.

Érdemes továbbá e munkakörök betöltőivel is értekezni, elvégre a sokat megélt alkalmazottak első kézből rendelkeznek gyakorlati tapasztalatokkal, amiket botorság lenne veszni hagyni, a közben informálisan tudomásunkra jutó kiegészítő információkról nem is beszélve. Legvégül kulcsszerepe van az adott munkakört dirigálónak is, tekintve, hogy a majdani vezető képes igazán meghatározni azon követelményeket, amelyek szolgálhatják a kitűzött szervezeti és csoportcélok megvalósulását.