kapubanner for mobile

Paradigmaváltás

A paradigmaváltás: túllépés korábbi tényeken (határokon). A paradigma jelentősége abban áll, hogy az ember néha krízisbe, konfliktusba kerül meglévő véleménye, beállítottsága, gondolatai, ismeretei stb. ellentmondásossága miatt, amelyet ezek átfogó paradigma méretű megváltoztatásával tud csak feldolgozni, ez a paradigmaváltás. A társadalmi méretű paradigmaváltásra akkor szokott sor kerülni, ha a lakosság nagy részében áll fenn hasonló konfliktus és csupán a gondolkodás, hozzáállás megváltoztatásával, amely viszonylag kevés energia ráfordítást igényel, ugyanakkor nagy energiákat lehet az elérendő célra felszabadítani. A társadalom, a tudomány, a gazdaság fejlődése szükségszerűen paradigmaváltásokkal jár, míg egy időpontban egymást nem kizáró, több paradigma is lehet érvényben ugyanazon a területen, mint pl.: a gazdaságban, , a politikában, a számítástechnikában, a programozásban stb. (dr. Poór Ferenc)