Nem biztos, hogy a leszármazott lesz a legjobb cégvezető

„Csak a mesében igaz, hogy a királyfi a legjobb választás az ország vezetésére” - mondja Virágh Rajmund, a Hammel & Hochreiter cégutódlás-specialistája. „A valóságban a generációváltás problémáját csak az a vállalat tudja sérülés nélkül megúszni, amelyik időben felkészül és fokozatosan valósítja meg a szükséges változtatásokat.” tovább..

Munkaügyi tanácsadó és vitarendező szolgálat indult

A program keretében minden megyében 6-6, munkajoggal foglalkozó szakember és a hozzájuk tartozó általános szakértői gárda segíti majd a felek közötti érdekviták megoldását. A vitarendező szolgáltatást ingyen vehetik igénybe a felek. tovább..

Munkanélküliség és válás - kéz a kézben?

Talán az senkit nem lep meg, hogy a munkanélküliség nagy terheket ró az egyénre, a párkapcsolatra, a családra. Ugyanakkor az már kevésbé egyértelmű, pedig nemzetközi és hazai statisztikák is bizonyítják, hogy a legtöbb válás hátterében éppen az állás elvesztése áll. Pedig ebben az esetben is segítség lehet, ha a pár tagjai támogatják egymást akár az új állás megkeresésének folyamatában vagy mindkét félnek hasznos emlékezet frissítést jelenthet, ha esetleg írásban rögzítik az állástalan időszak szabályait. tovább..

Kifogásolható munkakörülmények között dolgoznak a kéményseprők

Szakmai egyeztetést tart szeptember közepén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetése a kéményseprők képviselőivel az ágazatban kialakult kaotikus helyzet megszüntetéséről - írja a Magyar Nemzet. tovább..

Sokféle forrása lehet a munkahelyi konfliktusoknak

A munkahelyeken gyakran nagyon különböző emberek vannak összezárva, akiknek ráadásul együtt is kell működniük, de gyakran versenyhelyzetben is vannak az előrejutásért folytatott harcban. Ezért az óhatatlan munkahelyi konfliktusokat kezelni kell, írja a munkajog.hu. tovább..

Nem csak anyagi javakat, tudást is lehet pazarolni

Idén is megvannak a legjobb mentorok – kiosztották a Mentor Oscar díjakat. Egyéni kategóriában Némethné Pálfy Marianna, a Pick Szeged Zrt. termelési igazgatója 3. helyezést ért el mentori tevékenységével. Marianna sosem tanulta a mentorkodást, ösztönösen, belső indíttatásból kezdte segíteni elsőként a pályakezdőket – a díjkiosztó után beszélgettünk vele. tovább..

Munkaügyi perekben is megoldás lehet a mediáció

Folyamatosan nő az ügyek száma, amelyekben bírósági közvetítési eljárást, mediációt vesznek igénybe. Az ügyek száma 40 százalékkal nőtt. A családjogi ügyek mellett a munkaügyi perekben lehet még a közvetítés használata szempontjából áttörés, mondta el az Inforádiónak Bicskei Ferenc, az Országos Bírói Tanács soros elnöke. tovább..

További cikkek
Hétfőn kiderül, eléri-e a minimálbér a bruttó 112 ezer forintot

A kormány ismét összehívta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát (VKF) hétfőre, hogy a szociális partnerekkel közösen... Teljes cikk

Mindenkinek igaza lehet! - közvetítéses konfliktuskezelés a munkahelyen

A munkahely könnyen válik a konfliktusok melegágyává. A kellemetlen érzésekkel, nemkívánatos hangnemmel vagy épp a fagyos hangulattal terhelt... Teljes cikk

Milyen árnyalatai vannak a HR-nek?

A világ nem fekete-fehér, ezért meg kell tanulni kezelni benne az árnyalatokat. Az eseti helyzetek szürke palettájának kezelése valódi művészet,... Teljes cikk

Szexuális irányultsága miatt kapott bántó megjegyzéseket

Azonos, vagy kiemelkedőbb teljesítménye ellenére a panaszos kevesebb munkabért kapott mint kevesebbet teljesítő kollégái valamint szexuális... Teljes cikk

Sokat spórolhat a cégének a mediációval

A mediációt a válási eseteken kívül gazdasági ügyekben is lehetőség van alkalmazni. A közvetítési eljárással, a felek közötti kompromisszumra... Teljes cikk