Megjelent: 17 éve

Kellemes hang és empátia a telesales titka

Az utóbbi hetekben többször is foglalkoztunk a telefonos értékesítői munka buktatóival és alacsony népszerűségével. Most olyan munkavállalót kérdeztünk, aki telesales-esként dolgozott, szerette munkáját és előléptették. Amint Dénes Andrea szavaiból kiderül, kellemes hang, empátia és extrovertált személyiség kell a sikerhez.

Telefonon érvelni, néhány perc alatt meggyőzni az ügyfeleket a kínált termék előnyeiről, majd értékesíteni nem könnyű feladat - ám kommunikatív, értékesítő vénával bíró munkavállalók esetében a telesales akár a hosszú távú karrier előszobája is lehet. Ám ezt a munkát nem lehet félszívvel végezni: a sikeres telefonos értékesítés számos készség meglétét igényeli.

A kitartóak hamar előreléphetnek
Dénes Andrea, a Citibank értékesítésekkel foglakozó csoportjának osztályvezetője egyetemi tanulmányai mellett startolt ügyfélszolgálati operátorként. A Citibankhoz 2000-ben csatlakozott, majd az egyik értékesítési csoport osztályvezetőjévé léptették elő.

Kedvesen és profin kell kommunikálniuk
Andrea munkájában leginkább a sokszínűséget, a változatosságot kedvelte: " A munka közel állt hozzám: a telefonos értékesítés ugyanis extrovertált, kommunikatív, beszélgetni szerető embereknek való - a munka annak biztosan jól fog menni, aki a kitűzött célok megvalósítására koncentrálás mellett is képes az ügyfélkapcsolatot kedélyes beszélgetésként felfogni. A jó értékesítő a személyiségét is képes maradéktalanul belevinni kommunikációjába - mindezt röviden, lényegre törően, profi módon kell megoldani, ami nagy kihívás" - tette hozzá.

Kellemes hang, ügyfél centrikusság és empátia a siker kulcsa
A sikeres telefonos értékesítés számos készség meglétét igényeli. "Minden helyzetben empatikus, kiválóan kommunikáló, ügyfélcentrikus, kellemes hangorgánumú személyt kíván. A kedvesség és az udvariasság ugyancsak alapfeltétel: az ideális sales-munkatársnak ugyanakkor nyitottnak kell lennie többfajta értékesítési technika kipróbálására, alkalmazására.

A termék képviselete miatt hitelesnek, meggyőzőnek kell lennie, tudnia kell mondandóját szemléletes példákkal alátámasztania: a rázósabb helyzetekben erős önmotivációs készségre van szüksége, mindemellett ügyfelei kifogásait is gördülékenyen kell kezelnie " - vázolja az ideális telesalesesek személyiségjegyeit Branyiczki Imre, a pénzintézet lakossági HR- igazgatója.

A jók a reklamációt is értékesítésbe fordítják
A szakember azt is hozzátette: a rendkívül jó helyzetfelismerési készség ugyancsak elengedhetetlen. "Megeshet, hogy a problémája miatt telefonáló ügyfél idegesen, feldúltan számol be helyzetéről. Ám egy felkészült telebankár a proaktív problémamegoldáson túl, több lehetséges megoldást kínálva, sikeres termékértékesítéssel is pontot tehet a beszélgetés végére - amennyiben az ügyfél érzi a professzionális hozzáállást, az elkötelezettséget."

A türelmetlenek és introvertáltak alkalmatlanok a telesales- re
A telefonos értékesítésre korántsem alkalmas mindenki: Branyiczki Imre véleménye szerint a telefonos munkaköröktől, a folyamatos, különböző emberekkel folytatott kommunikációtól idegenkedő, a türelmetlen és a szabályokat természetüknél fogva nem vagy nehezen toleráló emberek biztosan nem tudják megállni a helyüket ebben a pozícióban. A munkát azok sem fogják sikerrel végezni, akik negatív előítéleteket táplálnak az értékesítéssel kapcsolatban, akik vásárlóként sem vevők arra, ha alternatívákat kínálnak számukra, vagy a maguk attitűdjéből indulnak ki egy-egy eladási szituációban.A munkakör betöltésének nem feltétele a diploma, de mindenképp előny.

Takács Gabriella

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk