Megjelent: 17 éve

Felvétel indul! - A jó álláshirdetés hét titka

Mi kell egy álláshirdetés megfogalmazásához? Első ránézésre semmi más, mint néhány jó hirdetés, amelyekből felhasználhatunk kész szövegrészeket, elemeket vagy modulokat.

images

Ha megnézzük a mai nyomtatott sajtót, megállapíthatjuk, hogy a hirdetések zöme - kivéve néhány önálló gondolkodású fejvadászt - hasonló alapokra épül. De mi ezzel a baj? A baj alapvetően nem a sablonos megoldással van, hiszen sablont még a kreatív munkák során is - hogy mást ne mondjunk, szobrászok, festőművészek vagy zeneszerzők is - használnak.

Az álláshirdetés jóval több kell, hogy legyen, mint sablonos kommunikáció. Hiszen ha csak azt tekintjük, hogy egy-egy szakterületen egy adott időpontban több száz aktuális állás pályázható meg, akkor gyorsan szembe kell néznünk azzal is, hogy senki sem fogja a mi álláskiírásunkat megpályázni, hacsak nem kommunikálunk felé valami olyat, ami figyelmet kelt, ami az érzelmekre hat.

Az álláshirdetés tiszta marketing - és ha ebből indulunk ki, akkor tudnunk kell, hogy az ember minden döntése előbb érzelmi, majd a meghozott döntést később racionalizálja. Tehát ahhoz, hogy döntsön, az érzelmeire kell hatni. A "bajai székhelyű építőipari vállalkozás megbízható könyvelőt keres versenyképes díjazásért" típusú megfogalmazásra legfeljebb az "unalmas" jelző illik, az semmiképp, hogy az érzelmek nyelvén beszélne.

Az álláshirdetés helyes megfogalmazásához előbb persze a saját érzelmeinket, gondolatainkat kell megtalálnunk, azonosítanunk, hogy legalább esélyünk legyen arra, hogy a keresett gondolkodású jelentkezők ránk találhatnak.
A javasolt lépéssor a következő.

1. Pontosság.
Fogalmazzuk meg, hogy kik vagyunk, azaz hogyan gondolkodunk, mik azok a csak ránk - cégünkre - jellemző motívumok, gondolatiság, munkamódszerek, erkölcsi vagy értékrendbeli elemek, amelyek világosan megkülönböztetnek bennünket másoktól.
Például: "A McNews Kft. a hazai szűcsipar és sajtópiac fiatal szereplője, amely az ügyfeleinél az elmúlt években elfoglalt pozícióját gyors és pontos szolgáltatásaival, rátermett és az eredményekért küzdeni tudó és akaró munkatársi gárdájával érte el. A cég növekedésének motorja strukturált szervezetében és jól teljesítő munkatársai kimagasló támogatásában keresendő - a legjobb megbízókat csakis a legjobb csapat szolgálhatja."
A pontosságnak jóval nagyobb a szerepe annál, mintsem gondolnánk. A pontos megfogalmazás segít abban, hogy a hozzánk hasonló gondolkodású jelöltek ránk találjanak.

2. Elvárások.
Írjuk össze az igényeinket! Törekedjünk arra, hogy kompetenciákban gondolkodjunk, azaz képességeket, tudáselemeket, tapasztalatot, szakismeretet határozzunk meg, mert ez később is jól követhető, és kevésbé lesz szubjektív, mint az "olyan értékesítő kellene, mint a Karcsi" típusú definíció. Az igényeink illeszkedjenek az előző pontban megfogalmazottakhoz, és ahhoz, amiben jelenleg hiányt szenvedünk a cégünknél - a hiányzó tudást, kompetenciát, tapasztalatot definiáljuk.

3. Kommunikáció.
A hirdetésnek ezt a gondolatiságot kell végig kommunikálnia. Nem a szöveg, nem a szavak számítanak, hanem az, amit a hirdetés kommunikál. Mi jut eszébe az olvasónak akkor, amikor a hirdetést olvassa? A hirdetés megfogalmazásakor ebben a gondolatvilágban kell lennünk ahhoz, hogy pontosan azt kommunikáljuk, amit szeretnénk, hogy megértsenek.

4. Nyelv.
A hirdetés nyelvezete igazodjon a megcélzott közönség nyelvezetéhez, stílusához - ez a gondolatiságnak legalább annyira része, mint a pozicionálás.

5. Feladatok.
A hirdetésben szerepeljenek az elvárások és feladatok pontosan, nem túl részletesen, de egyértelműen.

6. Ajánlat.
Tüntessük fel, hogy mire számíthat a jelentkező a munkájáért cserébe - de a részleteket hagyjuk meg a személyes találkozásra.

7. A jelentkezés.
A jelentkezés módját ismertessük nagyon pontosan (módja, határideje, formája).
Ahhoz tehát, hogy a hirdetésünk a kívánt hatást elérje, és megfelelő jelentkezőket hozzon, előbb tudnunk kell, hogy mi kik vagyunk, ehhez mérten kire van szükségünk, azaz, kinek kommunikálunk, és hogyan.


Tokár Péter
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk