kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A magyar iskolákban használhatják a Lego oktatási módszertanát

Világszerte bevált, több tantárgynál is alkalmazható oktatási módszertan érkezhet a magyar iskolákba. A kormány és a Lego Manufacturing Kft. 2016 novemberében kötött erről megállapodást - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.

A parlamenti államtitkár tájékoztatása szerint 2015 januárja óta dolgoznak azon, hogy a több országban sikeres nemzetközi gyakorlat, a Lego oktatás módszertan a magyar gyerekek számára is elérhetővé váljon.

Elmondta: az uniós forrásból megvalósuló program kiírása után minden iskolának lehetősége lesz pályázat benyújtására. Az elbíráláskor előnyt élveznek majd a hátrányos helyzetű, illetve alacsonyabb tanulói átlagponttal rendelkező iskolák - mondta a parlamenti államtitkár.

A módszer alkalmazható a matematika, informatika, természettudományi tárgyak, a magyar irodalom, magyar nyelvtan, idegen nyelvek oktatátásában.

A Lego módszertanát eddig több mint 50 külföldi iskolában próbálták ki, jó eredménnyel. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a módszer a tantárgy oktatásában új megközelítést és lehetőséget ad - mondta Rétvári Bence.

Az új módszertan alapvető készségfejlesztéssel támogatja a szaktárgyi tudást, és lehetővé teszi, hogy a fiatalok a munkaerő-piacon aktívabb, kreatívabb, versenyképesebb tudással tudjanak majd érvényesülni - mondta.

MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk