kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Négy évtizedes mélyponton a brit munkanélküliség, de csökkennek a reálbérek

Több mint négy évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, de ezzel egy időben csökkentek a reálbérek is - írja az MTI.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint a márciussal zárult három hónapban átlagosan 4,6 százalék volt az állástalanok aránya. Ez 1975 óta a legalacsonyabb szint.

Az egy évvel korábbi azonos időszakban 5,1 százalékos volt a munkanélküliség Nagy-Britanniában.

Az ONS szerdai adatai szerint a 16 és 64 év közötti korcsoportban 74,8 százalékos a foglalkoztatottság. Ez a legmagasabb foglalkoztatottsági ráta a brit gazdaságban azóta, hogy a statisztikai hivatal 1971-ben elkezdte a jelenlegivel összehasonlítható módszertan alapján mérni ezt a mutatót.

A beszámoló szerint ugyanakkor a heti átlagos nominálbér a vizsgált három hónapban a prémiumokat kiszűrve átlagosan 2,1 százalékkal emelkedett éves összevetésben, és ez az inflációval együtt számolva 0,2 százalékos reálbércsökkenést jelent.

Márciusban 2,3 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Nagy-Britanniában, és az inflációs ütem azóta jelentősen tovább gyorsult: a héten ismertetett friss adatok szerint áprilisban a fogyasztói árindex már 2,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Az Oxford Economics - az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege - a friss foglalkoztatási és bérkiáramlási adatok szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében kiemelte, hogy számításai szerint a heti brit átlagbér reálértéken számolva jelenleg alacsonyabb, mint tíz évvel ezelőtt, vagyis a globális pénzügyi válság elhatalmasodása előtti utolsó teljes évben.

A cég elemzői az elmúlt tíz évet a reálbérek szempontjából "elveszett évtizednek" nevezték. A ház szerint a brit munkapiac szerkezeti változásai magyarázzák, hogy a rekordszintű foglalkoztatottság miért nem jár a reálbérek emelkedésével. A legfőbb okok között van, hogy a munkaerő egyre jelentősebb része tolódik át a kevésbé biztos, gyengébben jövedelmező foglalkoztatási formák felé.

Az Oxford Economics elemzői szerint ennek egyik jele, hogy az elmúlt két évben a foglalkoztatási ráta emelkedésének csaknem a harmadát az egyéni önfoglalkoztatók, további ötödét a részmunkaidőben dolgozók számának növekedése adta.

Más hosszú távú előrejelzések szerint az átlagos brit reálbérszint még a következő évtized elején is alacsonyabb lesz, mint a pénzügyi válság előtt.

A Költségvetési Tanulmányok Intézete (IFS) a legutóbbi növekedési prognózisok alapján összeállított elemzésében közölte: modellszámításai szerint 2021-ig nem egészen 5 százalékos halmozott reálbérnövekedés várható Nagy-Britanniában. Az IFS szakértői szerint ebből az következik, hogy az átlagos brit reáljövedelem 2021-ben is elmarad a 2008-ban mért szinttől. Az intézet szerint Nagy-Britannia a II. világháború vége óta nem élt át ilyen gyenge reálbérnövekedési időszakot.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk