Megjelent: 5 éve

KATA vagy bér?

A KATÁ-t azoknak a vállalkozóknak érdemes választani, akiknek a bevétele több helyről származik, és melynek együttes összege nem haladja meg évente a 12 millió Ft-ot. Illetve az egy adózótól származó éves árbevétele nem több mint évi 1 millió Ft.

images

Amennyiben az egy helyre kiállított számlák összege meghaladja az 1 millió forintot, akkor az adóhatóság színlelt munkaviszonyt vélelmezhet, mely esetben az adózónak kell bizonnyítania, hogy nem erről van szó. Valamint 1 millió forintos összegen felül mindkét félnek jelentési kötelezettsége van az adóhatóság felé.

Katás lehet:

  • egyéni vállalkozó
  • egyéni cég
  • betéti társaság (csak magánszemélyek)
  • közkereseti társaság (csak magánszemélyek)


Azoknak nem javasolt a KATA adózás, akik tulajdonképpen munkaviszonyban vannak, és a munkavállaláshoz kapcsolódó közterheket szeretnék ilyen módon csökkenteni. Ha a NAV színlelt munkavizonyt vélelmez, és az adózónak nem sikerül bizonyítania az ellenkezőjét, akkor a kifizetőt szankció sújtja.

A főállású kisvállalkozóként fizetett, havi 50 ezer forintos KATA egyesíti magában a személyi jövedelemadót, a vállalkozói osztalékalap után fizetendő adót, a társasági adót, az egyéni járulékokat és az egészségügyi hozzájárulást valamint a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást.

A munkabér után a munkáltatót és a munkavállalót egyaránt terheli adó és járulékfizetés. A munkavállalót a következő fizetendő terhek érintik:

  • 15 százalék személyi jövedelemadó (szja),
  • 10 százalék nyugdíjjárulék,
  • 8,5 százalék egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék

A munkáltatót:

  • 2019 júliustó 17,5 százalék szociális hozzájárulási adó (szocho), korábban 19,5 százalék,
  • 1,5 százalék szakképzési hozzájárulás terheli.

A KATA adózásáról további részleteket ITT talál.

Bérkalkulátorunkkal pedig ITT számolhat.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk