Megjelent: 6 éve

Március végéig megkaphatják pénzüket a pedagógusok

Legkésőbb március végéig megkapják a fizetéskülönbséget és a késedelmi kamatot azok a nyugdíjazás előtti tanárok, akiket alkotmányellenesen nem soroltak be a pedagógus II. fokozatba - írja az eduline.hu

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta a 2017. január 1-től esedékes munkabér-különbözetet és a késedelmi kamatot a munkáltatóknak kell megfizetni. Az érintett pedagógusok munkáltatói részletes tájékoztatást kaptak - írja az oldal.

Korábban írtunk arról, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a pedagógusminősítésről szóló rendelet egy részét. 2013-tól minden tanárnak minősítő vizsgát kellett tennie, ettől függött a besorolása és a fizetése. Ez alól felmentették azokat, akiknek legfeljebb tíz tanévük volt hátra a nyugdíjig, de így ők olyan alacsony fizetést kaptak, mint egy pályakezdő. Ezután többen jelentkeztek önszántukból a minősítő vizsgára. Később a kormány elrendelte, hogy a nyugdíj előtt álló tanárok átkerülnek a Pedagógus II fokozatba, kivéve azok, akik önként vizsgáztak. Az Alkotmánybíróság ezt törölte.

Az Alkotmánybíróság döntése 1300 pedagógust érint, őket visszamenőleg, 2017 januárjától be kell sorolni a Pedagógus II. kategóriába. Ők 15 százalékos illetménytől estek el, ami végzettségtől, besorolástól függően 30-50 ezer forint is lehet havonta, ezt kapják most meg.

Fotó: pxhere
eduline.hu


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk