Megjelent: 5 éve

PSZ: kapjanak béremelést a köznevelésben dolgozók

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közleményben azt kéri a köznevelésben dolgozók - anyagi és erkölcsi megbecsülésük javítására - 2019 szeptemberétől kapjanak béremelést - írják.

A közleményben emlékeztetnek, hogy Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár a napokban azt nyilatkozta: "a vetítési alap emelését a 2019-es költségvetés nem tartalmazza, de a 2020-as büdzsébe bekerülhet, erről már egyeztetünk".

A PSZ - látva a pedagógustársadalomban is tapasztalható feszültséget, melynek egyik oka az, hogy a béreket a vetítési alaphoz kötötték és nem a mindenkori minimálbérhez - úgy gondolja, javaslata kompromisszumos megoldás lehet az oktatási kormányzattal hónapok óta folyó tárgyalásokon. További feszültséget jelent, hogy a közalkalmazottak illetménytáblája évek óta nem változott.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is szolidáris mindazokkal, akiket érdeksérelem ért a Munka Törvénykönyvének módosítása miatt. A PSZ - a SZEF tagszervezeteként, szolidaritása bizonyítékaként - több tüntetésen is részt vett az elmúlt időszakban.

A legutóbbi kongresszusán született döntés értelmében azonban a PSZ tárgyalóasztalnál kíván eredményeket elérni. Ennek érdekében - a tavaly nyári szakszervezeti tisztújítás után - felvette a kapcsolatot a minisztériumok képviselőivel és kezdeményezésére ült össze 2018 decemberében a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács is.

A PSZ Országos Vezetősége (2019. január 14-én) úgy döntött, hogy részt vesz a SZEF keretén belül megalakuló Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság munkájában, de az ágazati sztrájkról csak később hoz döntést, az oktatási kormányzattal hónapok óta folyó tárgyalások eredményétől függően. Ezeken a tárgyalásokon szerepel egyebek mellett a heti 22-26 órából adódó feszültség, a többletmunka után járó díjazás, a tanulók és a pedagógusok terheinek csökkentése is.

OS
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk