kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Erkölcsi bizonyítvány igénylése

Ma már erkölcsi bizonyítványt is elektronikusan a legegyszerűbb igényelni. Évente négyszer ezt ingyenesen lehet megtenni.

A hatósági erkölcsi bizonyítvány - amely a bűnügyi nyilvántartásban szereplő adatokról ad tájékoztatást - ügyfélkapu regisztrációval elektronikusan igényelhető. Személyes ügyintézésre pedig a kormányablakoknál van lehetőség.

Erkölcsi bizonyítvány ára


Évente négyszer illetékmentesen történhet az igénylés, míg ha ennél többször van szükség erre a hatósági igazolásra, akkor alkalmanként 3000 forintos díj ellenében lehet a közigazgatási eljárást elindítani.

Mennyi idő az ügyintézés?


Az ügyintézés határideje 8 nap, amely a kérelem beérkezésétől számítható. a Belügyminisztérium papír formátumú bizonyítványt állít ki. Az elkészült erkölcsi bizonyítványt postán küldik ki a kérelmező által megjelölt címre.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek