Megjelent: 4 éve

Mozgalom indult a rendezvényszervezés területén dolgozók segítésére

A Friends Club Hungary Kft rendezvényszervező cég a munka nélkül maradt kollégákon kíván segíteni.

A jelenlegi krízis helyzetben a Friends Club Hungary Kft rendezvényszervező cég tulajdonosai elindítottak egy társadalmi célú mozgalmat és kidolgoztak egy lehetséges megoldást a munkavállalók megsegítésére. Az elmúlt hetekben nagy erőkkel dolgoztak saját cégünk és munkatársaink megmentéséért. A válságtervünk kidolgozása mellett fogtak bele egy másokat is megsegítő projektbe: a “B” tervbe.

A Koronavírus által kialakult helyzetben, a gyors reagálásnak köszönhetően, a csapat létrehozott egy mozgalmat - karitatív módon - amelynek célja a rendezvény, konferencia, vendéglátás, szórakoztatás és turisztikai szektorban hirtelen munka nélkül maradt értékes munkaerő azonnali segítése, valamint azon szektorok segítése, ahol most kiemelten nagy szükség van a munkaerőre. Az elmúlt napokban folyamatosan kommunikáltak a szervezők olyan bajba jutott cégek tulajdonosaival, akik a jelenlegi helyzetben olyan döntésre kényszerülnek, hogy el kell küldeniük az alkalmazottjaikat. Az elküldött alkalmazottakkal felvették a kapcsolatot.

A célunk az, hogy segíteni tudjunk a dolgozni akaró embereknek, valamint, hogy segíteni tudjunk a munkaerőhiányban lévő intézményeknek, vállalatoknak, tehát, hogy összefogva átvészeljük ezt a nehéz időszakot.” A fő cél, hogy a munka nélkül maradt kollégák a lehető leghamarabb munkát találjanak, ezzel folytonosan biztosítani tudják a megélhetésüket, és biztosítani tudjanak munkafolyamatokat az arra szükséges helyeken.

Akár az is megoldás lehet, ha átmeneti időre sikerül nekik munkát találni, ami adott esetben segítség lehet egy intézmény, vagy egy vállalat számára is az aktuálisan feltorlódott feladatok kezelésében, valamint akár amiatt is, mert esetleg számos munkatársnak most határozatlan ideig otthon kell maradniuk a gyermekeikkel. A határozatlan idejű helyettesítés is megoldás lehet mindkét fél számára. Az munkavállalók és munkaadóknak az alábbi oldalon keresztül tudják jelentkezésüket feltölteni: http://friendshungary.hu/bterv/
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
ESG-intézkedések - ilyen különbségek vannak a kkv-k és a nagyvállalatok között

A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO... Teljes cikk

Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a... Teljes cikk

Egyre többen váltanak munkahelyet a környezetvédelem miatt

Egyre növekszik azoknak a munkavállalóknak a száma, akik azért váltanak munkahelyet, mert nem értenek egyet az aktuális vállalat környezetvédelmi... Teljes cikk