kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Az MSZP-Párbeszéd benyújtotta az oktatási minimumra vonatkozó javaslatot

Az MSZP-Párbeszéd benyújtotta az Országgyűlésnek a februárban kilenc ellenzéki párt által aláírt, civil szervetek közreműködésével készített oktatási minimumprogamot, amely ciklusokon átívelő, pártfüggetlen oktatási javaslatcsomag - írja az MTI.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, a magyar oktatás számos válságtünetet mutat: nő a funkcionális analfabéták száma, növekszik a pedagógushiány, a középosztály "kimenekíti" gyerekeit az állami közoktatásból, a szakképzés zsákutcás.

Szerinte 2018-ban akkor kap megfelelő minőségű és mennyiségű tudást egy gyermek, ha családjának van pénze. Elmondta, az oktatási minimumot a Tanítanék Mozgalom és az Oktatói Hálózat készítette, februárban a Jobbikon kívül kilenc párt, köztük parlamenten kívüli szervezetek is aláírták, most határozati javaslatként került a Ház elé.

Ha az Országgyűlés elfogadja a programot, akkor rendbe lehet tenni az oktatás ügyét Magyarországon - hangoztatta.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője rögzítette: szeretnék, ha az oktatásban valósággá válna a minden gyermek egyenlően számít elv. Hozzátette: azt szeretnék elérni, ha családi háttértől, településtípustól függetlenül mindenki szorgalmának és tehetségének megfelelő végzettséget szerezhetne.

Kiemelten fontosnak nevezte, hogy az oktatási minimum eltörli a középiskolai érettségik közötti különbséget, mindenkinek lehetővé téve ezzel azt, hogy beléphessen a felsőoktatásba. A program a világnézetileg semleges oktatást szorgalmaz és sürgeti a szegregáció megszüntetését - részletezte.

Az ellenzéki politikus elmondta, az oktatási minimumban nem szerepel, de egy oktatási programban helyet kell kapnia annak a javaslatnak, hogy mindenki ingyenesen szerezhesse meg az első diplomáját.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk