kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Háromszáz új alkalmazottat vesz fel az IKEA

Háromszáz új dolgozót vesz fel az IKEA a jövő tavasszal megnyíló új soroksári áruházába, a munkaerő toborzása október óta tart, és sikerrel fog járni az áruházvezető szerint - írja az MTI.

Szabó Ágnes áruházvezető szerdán az épülő áruház bemutatóján elmondta: a mintegy 16,8 milliárd forintos beruházással megépülő áruház az IKEA harmadik üzlete lesz Magyarországon, és ez lesz az ország legnagyobb áruháza.

Az épület szerkezete elkészült, a belső gépészeti munkák folynak - tájékoztatott. Az áruház belső kialakítása, és a termékek elhelyezése év elején indulhat. A dolgozók nagyjából ötven százalékát már felvették, eladási területekre, logisztikai és éttermi egységekbe keresnek még munkaerőt. A toborzási tapasztalatokról azt mondta, hogy kilencszáz jelentkező volt az első körben, az áruház jövő tavaszi megnyitására biztosan sikerül feltölteni a létszámot.

Az internetes értékesítés tesztelése a régióban folyamatban van, Magyarországon várhatóan 2017-ben elindulhat - mondta Varga-Nagy Eszter, az áruházlánc kommunikációs vezetője.

A soroksági IKEA mintegy 35 ezer négyzetméteres lesz, 1200 férőhelyes parkolóval, ahol elektromosautó-töltőket is elhelyeznek. Lesz kültéri játszóház is, amit a soroksári óvodások terveinek felhasználásával építenek fel.

Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok szerint a 2015. augusztus végéig tartó pénzügyi évben csaknem 14 százalékkal, 47 milliárd forintra nőtt. Az adózott eredmény 2,477 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 1,628 milliárd forintról.


MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk