kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A 13. havi nyugdíjról nyújtott be javaslatot az MSZP

Az MSZP benyújtotta a 13. havi nyugdíjról szóló törvényjavaslatát az Országgyűlésnek - írja az MTI.

images

Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő több mint egymillióan élnek a nyugdíjas létminimum alatt, az idősek közel fele havi 100 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat kap. Elmondta: az MSZP javaslata szerint már decemberben ki lehetne fizetni plusz egyhavi juttatást azoknak az időseknek, akik az elmúlt évben már legalább egy napot nyugdíjasok voltak, kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjban részesülőket. Hozzátette: a juttatás összegét az előző évi átlagos öregségi nyugdíj mértékében, azaz 120 ezer forintban állapítanák meg, vagyis ennyi pénzt kapna az is, akinek 120 ezer forintnál alacsonyabb a nyugdíja.

Korózs Lajos kiemelte: az MSZP nem tett le a rugalmas nyugdíjba vonulási lehetőségekről szóló indítványáról sem, bár ezt a fideszes többség a múlt héten leszavazta az Országgyűlésben. Hozzátette: javasolják továbbá a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjak, illetve a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíjak áttekintését, valamint ismét kezdeményezik a szolgálati nyugdíjak bevezetését.

Mint mondta, az MSZP a választási programjában, amelyet szombaton fogad el a párt választmánya, azt is javasolja, hogy emelkedjen duplájára az öregségi nyugdíj legkisebb összege, ami kilenc éve változatlanul 28 500 forint. Emellett - folytatta - az árakat és a béreket is figyelembe vevő nyugdíjemelést javasolnak, mert értékelésük szerint a csak inflációkövető indexálási technika kettészakítja a társadalmat.

Hangsúlyozta: az MSZP a munkaerőhiány miatt megszüntetné a nyugdíj melletti munkavégzés minden korlátját, valamint visszaállítaná a járulékplafonról szóló szabályozást, mert ennek hiánya milliós nyugdíjakat tesz lehetővé.

Korózs Lajos közölte: a közgyógyellátás rendszerében a havi gyógyszerkeret 9 éve változatlan 12 ezer forintos összegét 18 ezerre növelnék, a krónikus betegségben szenvedő, 65 év feletti, nagyon alacsony nyugdíjjal rendelkezők számára ingyenesen biztosítanák a gyógyszereket, ápolási díjat pedig 80 százalékkal növelnék meg.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek