kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Kevesebb munkával a népességcsökkenés ellen

A négynapos munkahét megállítaná a népességcsökkenést és hatékonyabb munkára sarkallna - veti fel cikkében a Privátbankár.

A rövidebb munkahét vagy a rugalmas nap nagyon komoly előnyökkel járna a dolgozóknak és a cégeknek is, legyen itt szó például a szabadidő növeléséről, vagy éppen a kisgyerekes szülők életének megkönnyítéséről. Sok cég veszít el egyébként kiváló női dolgozókat azért, mert egy családba megérkezik egy vagy több kisbaba, ez akár 3-4 éves kiesést is jelenthet az anya karrierjében.

Ha viszont a kisgyerekes szülők négynapos munkahetekben dolgoznának, a gyerekek elhelyezését sokkal könnyebb lenne megoldani így, mint akár öt vagy hat napra, ezáltal a fiatal anyukák sokkal korábban vissza tudnának lépni a munkaerőpiacra - írja a Privátbankár.

De nemcsak a nőknek jön be a négynapos munkahét, például 2008-ban Utah államban vezették be a rövidebb munkaidőt, amitől jócskán megnőtt a dolgozók lelkesedése, ráadásul sokkal hatékonyabban is teljesítették feladataikat.

A szakértők szerint ez alapvetően azzal magyarázható, hogyha kevesebb idő alatt kell ugyanannyi munkát elvégezni, akkor sokkal hatékonyabbá válnak a beosztottak, ráadásul a hosszabb hétvége ígérete egy folyamatos motivációt jelent, és senkinek sem marad ideje arra, hogy az asztalánál ülve elmélkedjen arról, hogy mennyire nincs kedve most dolgozni.

Privátbankár
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk