Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Megkezdte a LOT a magyar személyzet felvételét az észak-amerikai járatokra

Megkezdte a lengyel LOT légitársaság a magyar személyzet felvételét a jövő májusban Budapestről New Yorkba és Chicagóba induló járatokra - írja az MTI.

images

A tervek szerint a LOT összesen 65 magyar légiutas-kísérőt vesz fel, őket a LOT saját leányvállalata fogja foglalkoztatni és a budapesti tengerentúli járatokon fognak szolgálatot teljesíteni.

A szóvivő elmondása szerint a járatok foglalási adatai az ütemtervnek megfelelően haladnak, a legtöbb foglalás 3-4 hónappal az első indulás előtt érkezik be, ezért még túl korai a konkrét számokról nyilatkozni.

Hangsúlyozta, hogy ezzel is kifejezik elköteleződésüket a magyar piac iránt. Mint kifejtette, a LOT korábban is kifejezte, hogy aktív szereplő akar lenni a közép-kelet-európai piac konszolidálásában, de nem légitársaságok felvásárlásával, hanem új bázisok nyitásával.

Adrian Kubicki nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy Budapestről úgynevezett ráhordó járatokat indítanak a régióba, a gépeket már megrendelték, és további tengerentúli útvonalakat is vizsgálnak Budapestről keleti és nyugati irányba egyaránt.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH

“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk

Öt kérdés és válasz a külföldi vendégmunkásokról

Miért jönnek? Miért nem magyarokat alkalmaznak a cégek? Leverik a béreket? Az utóbbi hónapok forró kérdése lett a magyar közéletben a külföldi... Teljes cikk

Veszély vagy potenciál a túlképzett pályázó? Így látja a fejvadász

Sok jelölt panaszkodik arról, hogy bár ő szívesen kötne kompromisszumot az elhelyezkedése érdekében, de pályázata süket fülekre talál, ha... Teljes cikk