Megjelent: 4 éve

A szociális munkához folyamatos erőfeszítésekre van szükség

Az Országgyűlés alelnöke szerint a társadalmi szolidaritás eszméje és a szociális munka iránti igény egyidős az emberrel. Latorcai János a szociális munka napja alkalmából a Parlamentben köszöntötte az ágazatban dolgozókat és köszönetet mondott tevékenységükért. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén jelenleg csaknem 100 ezren dolgoznak.

Latorcai János hangsúlyozta: az elesettek, a betegek támogatása széleskörű társadalmi összefogást igényel, és még a legfejlettebb társadalmakban is lesznek mindig olyanok, akik - anyagi és emberi támasz nélkül maradva - rászorulnak mások támogatására.

A kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott: az ő felkarolásuk és támogatásuk mindannyiunk felelőssége. "A szociális munka akár hivatásos, akár önkéntes, az egyik legnemesebb munka a világon, valódi szolgálat", amelyhez elhivatottság és áldozatvállalás is szükséges - méltatta az ágazat dolgozóit.

Ezeket az értékeket több mint két évtizede ünneplik a világban - emlékeztetett Latorcai János, megemlítve: az Országgyűlés 2016-ban döntött arról, hogy november 12-ét a szociális munka napjává nyilvánítja, ezen a napon munkaszüneti napot tartanak az ágazatban dolgozók.

Az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta azt is, hogy az ágazatban dolgozók a rászoruló emberek mellett a társadalmi kohéziót és az integrációt is segítik.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára kiemelte: a szociális gondoskodáshoz az állandó erőfeszítésekre van szükség, és "ezen a területen befejezni a munkát nem lehet, csak abbahagyni". "A szociális munka mindig is a közösségért tett munka lesz" - hangoztatta.

Kiemelte, az ágazatban az átlagbér 2010 óta 84 százalékkal emelkedett, és van lehetőség további béremelésre. Kitért arra is, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével járó többletkiadásokat továbbra is átvállalja a kormány az önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális intézményektől.

Az eseményen a Szociális munkáért-díjat tíz, Pro Caritate-elismerést tizenegy, a Szent Kristóf a Gyermekekért díjat három, az Esélyteremtésért-díjat két szakember és intézmény vehette át, miniszteri elismerő oklevelében tizenegy ágazati dolgozó részesült.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk