Megjelent: 20 éve

MSZOSZ: "Hol marad a munkaidő csökkentése?"

Az MSZOSZ szerint a jövőre nézve kedvező eredményeket hozhat a munkaügyben meghirdetett új kormányprogram, mely elsősorban a foglalkoztatás korábban elhanyagolt problémás területeinek szabályozását tűzte ki célul. Nehezményezi ugyanakkor a munkaidőre vonatkozó módosító intézkedések hiányát, vagy legalábbis az arra szóló ígéreteket.

images

Mint azt korábbi cikkünkben olvashatták, Csizmár Gábor - új munkaügyi miniszter - a mai napon közzétette a kormány munkaügyi stratégiájáról szóló programját, illetve vázolta annak fő irányvonalait.

A módosító-, és szabályzó intézkedések kapcsán az MSZOSZ hivatalos közleményében üdvözölte a kormányzati újításokat, de hozzátette, hogy nem mindenben ért egyet a módosításokkal. Többek között nemtetszését nyilvánította ki, amiért a heti törvényes munkaidő -38 órára- csökkentését teljes mértékben kihagyták a programból. Mindazonáltal a közleményben további változtatásokat sürgettek: mint például a december 24-e hivatalos pihenőnappá nyilvánítását, a munkaközi szünet beépítését a munkaidőbe, a fiatalok és a GYES-ről visszatérő nők elhelyezkedési esélyeinek további javítását, a szakszervezetek "társadalmi szerepének bővítését".


A Napi Gazdaság cikke nyomán


Előzmények: A munkaügyi tárca új irányvonalai
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk