Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Az ukrán kormány megtiltotta az állami vállalatoknak, hogy nagy összegű prémiumokat adjanak

Megtiltotta az ukrán kormány az állami vállalatoknak, hogy jutalomként nagy összegű bónuszokat fizessenek alkalmazottaiknak az ország jelenlegi gazdasági helyzetében - írja az MTI.

A javaslatot Volodimir Hrojszman miniszterelnök terjesztette elő. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az állami vállalatok tulajdonosa az ukrán nép, az emberek pedig nem nézik jó szemmel ezt a gyakorlatot. Megegyezte, hogy a tisztességes keresetek és a jó munkáért járó prémiumok ellen természetesen nincs kifogása, de a szemérmetlenül magas jutalmak osztogatása az ország jelenlegi gazdasági helyzetében megengedhetetlen. A miniszterelnök javaslatát a kormány egyhangúlag támogatta - jelentette az UNIAN hírügynökség.

A döntés hátterében az áll, hogy a Naftohaz ukrán állami gázvállalat felügyelőbizottsága úgy döntött, hogy az óriáscég alkalmazottai között 46,3 millió dollár jutalmat oszt ki a Gazprom orosz gázvállalat fölött a stockholmi döntőbíróságon aratott peres győzelmekért. Ebből a perekben közreműködő mintegy 40 munkatárs között már májusban 20,7 millió dollárt szét is osztottak. A többit a következő három évben készülnek kiosztani, attól függően, milyen ütemben mennyi pénz folyik be az orosz cégtől a megindított lefoglalások útján, mivel Moszkva kijelentette, hogy önként nem hajlandó fizetni, sőt pert indított a stockholmi döntések felülvizsgálatára.

Hrojszman már június elején közölte, hogy ellenzi ekkora mértékű jutalmak kiosztását egy állami vállalatnál.

Tavaly a gázárral és a tranzittal kapcsolatos vitában is döntő részben az ukrán vállalatnak kedvező határozatot hozott a stockholmi bíróság a Gazprommal szemben. A végső elszámolás alapján az orosz gázóriásnak 2,6 milliárd dollárt kell kifizetnie a Naftohaznak, amit viszont önként nem hajlandó megtenni, ezért Kijev elindította a tartozás behajtását. Arról azonban nem került nyilvánosságra adat, hogy eddig mekkora összeget sikerült a vállalatnak behajtania. Június közepén ráadásul a Gazprom arról számolt be, hogy egy svéd döntőbíróság leállította a behajtási eljárást. Ezt követően a Naftohaz is benyújtotta saját keresetét az érintett svéd bírósághoz a behajtás leállításának feloldásáért.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk