Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Alulról lökte meg a bértáblát a kormány - a kereszeténydemokraták szerint

A KDNP üdvözölte az adóátrendezést, a Jobbik kevesli a bérfelzárkózást, az LMP szerint a tőke oldalán áll a kormány - írja az MTI.

images

A versenyképesség növelését célzó kormányzati előterjesztés általános vitájában szólaltak meg a pártok képviselői a parlamentben.


Áttörés



Hargitay János, a KDNP vezérszónoka azt emelte ki, hogy a makroszámokat, a gazdaság teljesítményét a munkavállalók és a vállalkozások is megérzik a törvénymódosításnak köszönhetően. Hozzátette: a közszféra béremelését követően a minimálbér és a szakmunkás minimálbér emelése áttörést hoz a munka világában, legalább 1 millió ember bére nő, s ez "alulról meglöki a bértáblát", és éveken át érezhető hatása lesz.

A kormánypárti politikus kiemelte azt is, hogy szakítottak a szocialisták gyakorlatával, ahol mindent hitelből fedeztek, ugyanis most a magyar gazdaság és emberek teljesítménye nyújtja a béremelések fedezetét.

Hargitay János a béremeléseket részletezve fontos változtatásként hivatkozott az egykulcsos társasági adóra, amely 145 milliárd forintot hagy a gazdaság szereplőinél és a külföldi tőke érdeklődésének erősödését hozhatja.


Ciki



Z. Kárpát Dániel, a Jobbik vezérszónoka "elképesztőnek és cikinek" nevezte, hogy a kormánypártok a szocialista kormányzást emlegetik, szerinte ez a visszamutogatás szegénységi bizonyítvány.

A kormánynak a több mint 70 stratégiai partnerénél ki kellett volna kényszerítenie a bérfelzárkóztatást a kezdeményes körülményekért cserébe, azonban ennek nyomai sem látszanak - bírált az ellenzéki képviselő. Szerinte a javaslat a multinacionális cégeknek, nagyvállalatoknál mérhető, akár 100 milliárd forintos nagyságrendű kedvezményt is jelenthet, nagyságrendekkel többet, mint a kis- és közepes vállalkozásoknál.

Z. Kárpát Dániel szerint a mérhető fizetésnövekedéshez jóval nagyobb, 20-30 százalék közötti járulékcsökkentésre lenne szükség, mert nagyobb bátorsággal nagyobb eredményt lehet elérni. Egyúttal kritizálta a 27 százalékos áfamértéket, megjegyezve: rendszerszinten nem tudnak segíteni a családok helyzetén, amíg nem csökkentik az alapvető élelmiszerek és a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfáját.


A tőke oldalán



Schmuck Erzsébet, az LMP vezérszónoka szerint a kormány a multik és a tőke oldalán áll, adóparadicsommá akarja változtatni az országot, de nem a kkv-k, hanem a nagyok számára.

A kisvállalkozói adó csökkentésével és a reklámhordozók adóztathatóságával egyetértett, azonban a tőzsdei szolgáltatások informatikai minősítési díja mögött azt feltételezte, hogy törvényi eszközökkel próbálnak piacot szerezni versenyképtelen cégeknek. Ugyancsak bírálta, hogy a nyugdíjfolyósító kiadhat adatokat a kormányzatnak.

Az ellenzéki politikus a társasági adóról szólva kifogásolta, hogy a tőkejövedelmeket nem adóztatják, s ez a felső 10-20 százalékot gazdagítja. A multik helyett a kisvállalkozások legyenek stratégiai partnerek - szorgalmazta.

Schmuck Erzsébet "vérbeli neoliberális lépésként" értékelte a társasági nyereségadó csökkentését, ami - mondta - 170-180 milliárd forintot vesz ki a büdzséből és bebetonozza a multik erőfölényét. Óvott egy lefelé tartó adóverseny bekövetkeztétől, amelynek a végén a középosztály visel minden terhet.

Kitért arra is, hogy a bérekre rakodó terhek csökkentése régóta esedékes, azonban a mostani változásokkal csak a legalsó határon lévők jövedelme fog nőni, aki felette van, az nem kap semmit.

Az egykulcsos adót el kell törölni, a minimálbért adómentessé kell tenni - összegezte az LMP álláspontját a képviselő.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk