Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Első helyet szereztek ELTE-s hallgatók egy nemzetközi versenyen

Az ELTE fiatal jogászai abszolút első helyet értek el a Washingtonban megrendezett Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen az összevont felperesi és alperesi beadványok kategóriában - írja az MTI.

A budapesti egyetemisták a döntőben több mint 120 csapatot utasítottak maguk mögé, köztük olyan egyetemek válogatottjait, mint a Yale, a Berkeley, az NYU, a King's College, a UCL, valamint a nemzeti döntőket korábban megnyert német, ír, francia, kanadai, indiai, kínai és ausztrál csapatokat is.

A versengő csapatok 25 oldal terjedelmű jogeset alapján dolgozzák ki mind a felperesi, mind az alperesi érvelést. A hallgatóknak egyenként 60-70 oldalas angol nyelvű beadványokat kell készíteniük, amelyen szeptembertől január közepéig dolgoznak. A szóbeli fordulón a peres felek - egymás írásbeli beadványainak ismeretében - A háromfős bírói testület előtt adják elő a 45 perces angol nyelvű perbeszédüket. A perbeszédek jellemzően a bírókkal folytatott párbeszéddé, olykor udvarias vitává alakulnak, ahol a sikeres szerepléshez a joganyag teljes körű ismeretén túl kiemelkedő retorikai képességre, gyors reakciókészségre, valamint a jogászi vitakultúra magas szintű ismeretére is szükség van - ismertették.

A Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny 60 éves hagyományával a legnagyobb múltú és legnagyobb joghallgatók számára rendezett nemzetközi megmérettetés a világon. A versenyen közel 100 országból évente mintegy 600 csapat vesz részt.

Az ELTE csapatát Balázs Gergő, Bazánth Barbara, Buda Zolta, Németh Olívia és Orosz Dzsenifer alkotta.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk