kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Emmi: javultak a gyermekek és a pedagógusok esélyei az oktatási rendszer változásaival

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Európai Bizottságnak készített jelentése szerint Magyarországon az uniós átlagot meghaladó a pedagógusbérek emelkedése, az életpályamodell és a pedagógushallgatóknak meghirdetett kormányzati ösztöndíjak vonzóbbá tették a pedagóguspályát, és ez a tanárképzésre jelentkezők számában is látszik - írja az MTI.

A jelentés pozitívumként emeli ki a többi között, hogy Magyarország az uniós átlagnál többet fordít oktatásra, továbbá elismeri a Nemzeti alaptanterv felülvizsgálatára vonatkozó döntést, a gyermekek korai fejlesztéséért, valamint a tanulói teljesítmények növeléséért hozott kormányzati intézkedéseket is.

Felhívták a figyelmet arra: Magyarország az egyetlen olyan uniós tagállam, ahol 3 éves kortól kötelező a részvétel a kora gyermekkori nevelésben. A vizsgált időszakban Magyarországon a 4-6 évesek 95,3 százaléka óvodába járt, ez meghaladta az uniós átlagot (94,8 százalék). A roma gyerekek 91 százaléka jár óvodába, amely a legmagasabb arány a régióban.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk