Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Már ilyenünk is van: nemzeti munkavédelmi politika

A kormány megtárgyalta és jóváhagyta a munkavédelem nemzeti politikáját, az új stratégia a 2016-2022 közötti időszakra meghatározza a munkavédelem prioritásait - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára egy konferencián.

Cseresnyés Péter az Egészséges munkahelyet minden életkorban című konferencián tartott előadásában beszélt arról, hogy a munkavédelmi politika hatékonyan járul hozzá a munkakörülmények fejlesztéséhez, a munkavállalók egészségének és munkavégző képességének megőrzéséhez, és Magyarország versenyképességének fejlesztéséhez.

Egy tanulmány szerint 2013-ban a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések költsége meghaladta a 200 milliárd forintot össztársadalmi szinten, tehát a gazdaság mutatói szerint is kiemelten fontos a munkavédelem területe.

Cseresnyés Péter kifejtette: az új stratégia elfogadásával Magyarországnak ismét van nemzeti munkavédelmi politikája. Korábban csak egyszer volt meghatározott munkavédelmi politika, annak megvalósítása is csak részben történt meg. Reményét fejezte ki, hogy a program végrehajtásával elért eredmények javítják a munkakörülményeket és a gazdaság eredményességét.

A programban a hat évre meghatározott feladatok öt csoportba sorolhatók. Elsőként a vállalkozások versenyképességének fejlesztését emelte ki, amit online eszközökkel támogatnak. További feladat a munkavállalók munkavégző képességének, egészségének megőrzése, a munkavédelmi képzés, oktatás fejlesztése, valamint a munkavédelmi kutatás-fejlesztés.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk