kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Már több mint 300 ezren katáznak

A múlt héten átlépte a háromszázezret a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók száma, mindez pedig azt jelenti, hogy már majdnem minden harmadik cég ezt az adózási módot választja - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

A pénzügyminiszter kiemelte, a kormány minél alacsonyabb adókkal kívánja segíteni a kisvállalkozókat, ezért hozta létre egyebek mellett a katát is, amelynek eredményei az ország versenyképessége szempontjából is jelentősek.

Varga Mihály szerint a gazdasági szereplők méltányolták a kormányzati törekvéseket, a csatlakozási adatok pedig arra is rávilágítanak, hogy a kisebb vállalkozások hajlandóak befizetni az egyszerű és alacsony adót. A tárcavezető szerint a kata népszerűsége érthető, hiszen ez a magyar adózás történetének legegyszerűbb és a lehető legnagyobb megtakarítást biztosító adózási formája.

A katásoknak - főszabály szerint - havonta ötvenezer forintot kell befizetniük az államkasszába, az összeg befizetésével az érintettek megszabadulnak a társasági és a személyi jövedelemadótól ugyanúgy, mint a járulékoktól és a szociális hozzájárulási adótól. A szabályrendszer nem terheli különösebb adminisztrációval az érintett gazdasági résztvevőket, amelyek így könnyen és nem túl nagy anyagi ráfordítással letudhatják adókötelezettségüket. Lényeges az is - jegyezte meg a pénzügyminiszter, hogy az Országgyűlés 2016. végén az addigi duplájára emelte a kata bevételi értékhatárát, így most már azok a vállalkozások is választhatják ezt az adómódszert, amelyek havonta egymillió forint bevételre tesznek szert.

Varga Mihály rögzítette, a kormány a jövőben is segíti a magyarországi kis- és közepes vállalkozásokat a könnyebb közteherviselési szabályokkal. Az intézkedések közül kiemelte az általános forgalmi adót érintő mentességi szabály kedvező változását. Ha az Országgyűlés elfogadja a Pénzügyminisztérium javaslatát, akkor jövőre négymillió forinttal, tizenkétmillió forintra emelkedik az áfamentesség felső összeghatára a legkisebb vállalkozásoknál. Ez az intézkedés a katát választók eddig is minimális adóadminisztrációját még tovább csökkenti - fogalmazott a miniszter.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk