kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Önkéntességért nyert díjat a Hankook

Az Év Vállalati Önkéntes Program Díj nyertese lett a a Hankook Tire Magyarország Kft. 2016-ban. Az alkalmazottakat aktívan bevonó támogatási program keretein belül a vállalat a dolgozók által javasolt közhasznú szervezeteknek és közintézményeknek nyújt segítséget a rácalmási gyár tágabb környezetében. 2016-ban 30 önkéntes projekt valósult meg, mintegy 12 millió forint összértékben. A rácalmási gyár negyedik éve futó „Dolgozói Önkéntes Programja” az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) által indított pályázaton nyert elismerést.

Az „Önkéntességért Díj” pályázat egyik alapvető célja, hogy sokak számára vonzóvá tegye ezt a tevékenységet, illetve a nyertesek bemutatásával az önkéntesség társadalmi megítélését kedvező irányba mozdítsa. Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) célja a magyarországi önkéntesek és az őket foglalkoztató szervezetek munkájának támogatása, illetve az önkéntesség kultúrájának terjesztése. A nem mindennapi erőfeszítések elismerésére az ÖKA idén már 8. alkalommal hirdette meg a díjat.

A Hankook 2013-ban útjára indított kezdeményezésének célja, hogy a dolgozók önkéntes munkájukkal is hozzájáruljanak a helyi közösségek mindennapjaihoz, amihez a vállalat biztosítja az anyagi támogatást. A program keretein belül eddig összesen 85 projekt ötlet valósult meg, több mint 28 millió forint értékben. A kezdeményezés sikerét bizonyítja, hogy mind a kivitelezésre előterjesztett projektek száma, mind pedig a támogatási keret évről évre növekszik.

Az első évben 12 projekt realizálódott, 2015-ben ez a szám megduplázódott, idén pedig már 30 javaslat valósult meg a Hankook és a dolgozók segítségével, közel 12 millió forint értékben. Az akció Dunaújvároson kívül 9 környékbeli települést - Baracsot, Igart, Kulcsot, Nagyvenyimet, Szalkszentmártont, Dunaegyházát, Sárbogárdot, Perkátát, Szabadszállást - és több mint 52 ezer embert érint közvetetten. Az előző évekhez hasonlóan idén is - Budapest kivételével - az összes olyan településen elvégzendő munkával lehetett pályázni, ahonnan a gumigyártó vállalat ingyenes buszjáratokat üzemeltet dolgozói számára. Ez Fejér, Bács-Kiskun, Tolna és Pest megye immár több mint 50 települését foglalja magába. Míg 2013-ban 70 munkavállaló vett részt az önkéntes munkákban, addig idén már több mint 140 fő jelentkezett. A népszerűség oka, hogy maguk a munkavállalók szabhatják meg a támogatás irányát, így személyes érintettségük révén saját lakókörnyezetük szebbé-jobbá tételéhez járulhatnak hozzá. Az idei projektek is számos területre kiterjednek a bölcsődék, óvodák és iskolák külső-belső megszépítésétől az önkéntes tűzoltóság parkolójának felújításáig.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk