kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A Jobbik elengedné az egészségügyi dolgozók egészségbiztosítási járulékát

Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese azt nyilatkozta, ők elengednék az egészségügyi dolgozók egészségbiztosítási járulékát és beépítené a bérükbe, emellett életpályamodellt dolgoznának ki a számukra - írja az MTI.

images

Az ellenzéki politikus elmondta: a Jobbik tudja és látja, hogy az egészségügy sokszor már csak azért működik, mert a benne dolgozók összetartják. Ezért mind hosszú, mind rövidtávon el kell ismerni a munkájukat.

A párt kormányra kerülésekor az egészségügyi dolgozók bruttó bérének 7 százalékát kitevő egészségbiztosítási járulék elengedése és beépítése a bérbe mintegy 136 ezer dolgozónak jelentene átlagosan 19 ezer forintos emelkedést, ami összességében 32 milliárd forintot tenne ki - mondta Lukács László György.

Szerinte erre a mostani költségvetésben is "bőven megvan a keret": a Miniszterelnöki Kabinetiroda "éves pénzszórása nagyjából ezzel egyenlő, de a Seuso-kincsek, Orbán Viktor kisvasútja és három szoba felújítása a budai Várban együtt szintén 32 milliárd forint" - mondta.

Kitért arra is: az ötletet először a Magyar Praktizáló Orvosok Szövetsége (Maposz) vetette fel, és az az analógia az alapja, hogy a vasútnál, a BKV-nál vagy az energetikában dolgozóknál a rendszert fenntartóknak, azt működtetőknek nem kell fizetniük a rendszer használatáért.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a Jobbik nem az ehhez hasonló, elszigetelt béremelésekben hisz, hanem a kidolgozandó életpályamodellben, amely béremelést és munkakörülmény-javítást jelentene egyszerre.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk