Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Június végétől új támogatás segíti a szakképzett munkaerő megtartását az agráriumban

Az Agrárminisztérium (AM) új támogatási konstrukciót dolgozott ki a baromfi- és sertéságazat számára, az ágazat szereplői támogatási kérelmeiket június 24. és július 5. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz. A pályázatban a munkaerőköltségekhez igényelhetnek egyszeri, alkalmazottanként legfeljebb 200 ezer forint támogatást - közölte a minisztérium.

A pályázat keretösszege 2 milliárd forint, amelyet a tárca saját költségvetéséből biztosít.

A közlemény szerint a támogatás azért jött létre, mert a minisztérium a szakképzett munkaerő megtartásán keresztül akarja segíteni a mezőgazdasági alapanyag-termelést kiegészítő tevékenységeket, mint például a termékfeldolgozást, a forgalmazást, illetve többek között a takarmánygyártást.

A munkaerőköltségekhez nyújtott, egyszeri támogatást igénybe veheti az a 2018-ban baromfi- vagy sertés állatjóléti támogatási kérelmet benyújtó baromfi- vagy sertéstartó, illetve vállalkozás, amely a rendelet mellékletében megjelölt TEÁOR kód szerinti támogatott tevékenységet folytat. Példaként a húsfeldolgozást tartósítást és a hús, húsáru kiskereskedelmet említették.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk