kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Kiszámítható előmenetelt ígér a miniszter a hadseregnél

Az elmúlt 20 év legnagyobb képességfejlesztését jelentette az önkéntes tartalékos rendszer kiépítése, a jövőre nézve pedig komoly minőségi fejlesztést tesz lehetővé a haderőtervezési koncepció, amellyel a NATO is teljes egészében egyetért - mondta Hende Csaba az MTI-nek adott interjújában. A honvédelmi miniszter beszélt arról is, hogy a közszolgálati, illetve katonai életpályamodellek révén a közszférában a honvédségből kiválni kényszerülő katonák előnyt élveznek a jövőben.

A tárcavezető felidézte továbbá, hogy 2012. január elsején megkezdte működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amellyel új alapokra helyezték a katonai tisztképzést, megkönnyítették az átjárhatóságot a honvédelmi, a rendvédelmi és a közigazgatási területek között.
A tervezett katonai életpályamodell szerint a hadseregben kiszámítható, világos előmeneteli rendszert kínálnak. A szubjektivizmust a lehetőség határáig kizárják, egyértelmű lesz, hogy ha valaki az adott fokozathoz szükséges feltételeket teljesíti, akkor az őt megilleti.


Nem lehet 40 évesen nyugdíjba menni


A miniszter kitért arra is, hogy korábban évente átlagosan 200-an voltak olyanok, akik önhibájukon kívül elhagyni kényszerültek a honvédséget, s 25 év szolgálati idővel elmentek nyugdíjba. Ez a lehetőség viszont megszűnt, az ország nem tud 40 éves nyugdíjasokat eltartani - szögezte le a miniszter.


Állami nagyvállalatoknál előnnyel indulnak az ex-katonák


A rendszerből kiválókat azonban nem hagyják "az út szélén", hanem tartós és biztos állami foglalkoztatáshoz segítik a közszféra egyéb területein akár a közigazgatásban, akár a rendőrségnél, akár a közoktatásban - szögezte le Hende Csaba, példaként kiemelve a mindennapos testnevelés bevezetésével felmerülő testnevelő tanár- illetve sportasszisztens-igényt. Felidézte továbbá, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel abban is megállapodtak, hogy az állami tulajdonú nagyvállalatoknál preferálni fogják a volt katonákat.


2013. július 8.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek