Megjelent: 5 éve

Ferenc pápa szerint a munkanélküliség világméretű tragédia

A munkájukat elvesztőkért és a munkát keresőkért emelte fel szavát Ferenc pápa, aki a munkanélküliséget a kor világméretű tragédiájának nevezte május elsején a Szent Péter téren tartott általános audienciáján - írta az MTI.

Ferenc pápa támogatást kért azoknak, akik áldozatos munkájukkal az emberiség közös javát szolgálják. Támaszt kért azok számára, akik elveszítették munkájukat vagy nem tudnak munkát találni. Külön imádságot szorgalmazott a munkanélküliek számára, amelyet a mai kor világméretű tragédiájának nevezett.

Nem ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa a munka jelentőségét hangsúlyozza. Az egyházfő már többször beszélt arról, hogy a munka elsőrendűnek számít az emberi méltóság szempontjából.

Ferenc pápa szerint a mai világot a "selejtezés kultúrája" uralja, amelynek elsősorban a munkanélküli fiatalok az áldozatai. Korábban azt mondta: a munka nem "kivételezetteknek fenntartott ajándék", hanem mindenki alapvető joga.

Ferenc pápa a szerdánként a Szent Péter téren tartott általános meghallgatáson Szent Józsefről emlékezett meg, aki a munkások védőszentje. Május elseje katolikus egyházi ünnepnek számít, amelyet 1955 óta munkás Szent Józsefnek szentelnek.

MTI

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk