kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

10 százalékkal nőhetnek a bruttó bérek, a reálbér-növekedés 7-8 százalék lehet

A bruttó bérek az idén 10 százalék körüli mértékben nőhetnek. A reálbérek 2,4-2,5 százalék inflációval számolva 7-8 százalék közötti ütemben emelkedhetnek az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Ürmössy Gergely, az Erste vezető makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által közölt adatok szerint a bruttó átlagkeresetek 10,7 százalékkal voltak magasabbak februárban az egy évvel korábbinál. Ez az ütem jelentős gyorsulás a 2016-os 6,2 százalékos átlagos bővüléshez képest. A nettó bérek is azonos lendülettel, 10,7 százalékkal nőttek éves bázison februárban, ami reálértelemben 7,6 százalékos emelkedés.

Az elemző szerint az átlagkeresetek lendületes bővülése több tényezőnek is köszönhető, az egyik a feszes munkaerőpiac bérfelhajtó ereje, amit a történelmi mélypontra eső, 4,4 százalékos munkanélküliségi ráta is jelez. Emellett a 15 százalékkal megemelt minimálbér, illetve a 25 százalékkal megnövelt garantált bérminimum is jelentősen hozzájárult a bérdinamikához - tette hozzá.

Ürmössy Gergely kommentárjában úgy vélte, az idén kitarthat a bérnövekedés üteme, éves átlagban 10 százalék körül lehet, az átlagos infláció elérheti a 2,5 százalékot, így reálértelemben 7-8 százalék közötti keresetnövekedést vár.

Megjegyezte: a feszes munkaerőpiac, a stabilan növekvő bérek és a fokozatosan javuló fogyasztói bizalom abba az irányba mutatnak, hogy az idén a GDP-növekedés gerincét a háztartások fogyasztása adhatja. Az Erste becslése szerint a gazdasági bővülés üteme az idén elérheti a 3,4 százalékot.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - 10 százalékkal nőhetnek a bruttó bérek, a reálbér-növekedés 7-8 százalék lehet
2. oldal - A bérnövekedésre jelentős felfelé mutató kockázatot jelent
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk