kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Minden, amit a Startkártyáról tudni kell

A kormány 2005. május 25.-ei ülésén elfogadta a Start Programról szóló előterjesztést a fiatalok bejelentett foglalkoztatásának növelése, és a pályakezdők gyors elhelyezkedése érdekében. A program keretében 2005 október elsejétől igényelhető az új Startkártya.

A fiatal pályakezdők nagyobb, egyszerűbb és hatékonyabb támogatása érdekében a kormány májusban szavazta meg azt az előterjesztést, melynek köszönhetően október 1-től Startkártyával indulhat első munkalehetőségének valamennyi fiatal.

Fontos tudnivaló a kártyával kapcsolatban, hogy az előterjesztés elfogadásával a pályakezdő személy fogalmi körét is megváltoztatták. "Pályakezdőnek az számít a jövőben, aki tanulmányait befejezte, vagy megszakította, és 25 év alatti, vagy 30 év alatti, ha felsőfokú végzettségű, és nincsen munkaviszonya."

A kártya az október elseje után munkát vállaló fiatalok számára jobb elhelyezkedési esélyeket biztosít, mivel a munkáltatókat kedvezményekkel ösztönzi a pályakezdők foglalkoztatására. A kormány döntése értelmében októbertől függetlenül a munkaviszony időtartamától, illetve a munkaszerződés határozott-, vagy határozatlan jellegétől "a munkáltató a foglalkoztatás időtartamára kedvezményeket kap a Startkártya kétéves érvényességi idején belül".

Milyen kedvezményeket nyújt a Startkártya?
A Startkártya révén egészségügyi hozzájárulás alóli mentességben részesül a fiatal munkavállaló. "Első évben
mindössze a bruttó munkabér 15 százalékának, másodikban 25 százalékának megfelelő fizetési kötelezettsége van a munkáltatónak. A járulékkedvezmény a pályakezdő fiatal végzettségének megfelelően, legfeljebb a minimálbér másfél- vagy kétszeresének megfelelő járulékalap után vehető igénybe. Másfélszeres járulékalapról van szó, amennyiben alap- és középfokú végzettségű a fiatal pályakezdő, és kétszerese, hogyha felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Ez nem jelenti azt, hogy a pályakezdők munkabérének is ez lenne a felső határa, a munkáltató a kedvezményt azonban csak eddig a szintig, eddig az összeghatárig érvényesítheti" - ismertette a Startkártya kedvezményes jellegét Batiz András kormányszóvivő.

Igényelhető-e és milyen feltételekkel a Startkártya ösztöndíjas személy esetén?
Amennyiben 30 év alatti pályakezdő, ösztöndíjas személyről van szó, aki felsőfokú tanulmányát legfeljebb két éve fejezte be, ebben az esetben is igényelhető Startkártya. Ösztöndíjas fiatal önálló munkavégzésre nem vehető fel és foglalkoztatásuk kizárólag szakmai segítő személy mellett lehetséges! A munkáltató az ösztöndíjas foglalkoztatása során köteles külön munkaprogram keretében foglalkoztatni a fiatalt és a munkaviszony végeztével annak munkájáról ajánlólevélben nyilatkozni.
A törvényileg biztosított 15 és 25 százalékos járulékkedvezmény számukra szintén biztosított, ám az ösztöndíj finanszírozása esetükben legalább a minimálbér fele.

Hogyan fog kinézni az új kártya?
A kártya mintapéldánya július 5-én készült el, mely szerint az októbertől kibocsátott kártyák az adókártyához hasonlóan fognak
kinézni. Ennek megfelelően a kártyán feltüntetik az adóazonosító jelet, a tulajdonos nevét és annak személyes adatait, valamint a kiállítás és a kártyalejárat dátumát.

Hogyan lehet kiváltani és milyen érvényességi ideje lesz?
A pályakezdő fiatalok a jogosultságuk igazolásával az adóhatóságnál válthatják ki kártyájukat október 1 után. A Startkártya érvényességi ideje két év, mely időszak alatt a pályakezdő akár több munkaadónál is vállalhat munkát, így a járulékkedvezményt több munkaadó is érvényesítheti. Jó tudni, hogy a lejárati időnél figyelembe kell vennünk a 25, illetve 30 éves korhatár-küszöböt is!

Mekkora kedvezményt kapok ha már korábban részesültem járulékkedvezményben?
A korábbi kedvezményeket igénybe vevők október elseje utáni módosítást követő jogállásáról, illetve az általuk igényelhető módosult kedvezményekről külön törvénymódosítás rendelkezik.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek