kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Az Apple tíz éve dobta piacra az iPhone-t

Steve Jobs szerethető telefont akart gyártani, ami ennél jóval több lett: egy kaméleon, egyszerre telefon, kamera, zene-, mozi- és játékgép. Mindemellett pedig alapjaiban változtatta meg az egész iparágat - írja az Index.

A 2000-es években a legnagyobb titoktartás mellett kezdtek a cég topfejlesztői, legjobb munkatársai dolgozni a projekten. Az Index cikkéből kiderül, hogy Henri Lamiraux szoftverfejlesztési menedzser és Richard Williamson szoftverekért felelős igazgató toborozta a legjobbakat a szupercsapatba. Bementek a kiszemeltek irodáiba, becsukták maguk mögött az ajtót. Megmondták, hogy egy olyan projekthez szeretnék áthívni, amelyről semmit nem mondhatnak és persze azonnali választ vártak.

Steve Jobs miatt volt szükség a titkolózásra, ő ugyanis híres volt paranoiájáról, mindenkinek megtiltotta, hogy akárcsak utalást is tegyen a készülő termékről a cégen kívül és belül egyaránt.

A következő két és fél évben éjjel nappal az iPhone-on dolgoztak, több dolgozó magánélete tönkrement, házasságok értek véget.

 

Út az elképesztő siker felé

 


A hivatalos projekt az iPhone fejlesztésére 2004-ben indult. Számos legenda és pletyka övezi ezt az időszakot.

Phil Schiller marketingvezető 2012-ben azt nyilatkozta egyszer, hogy a dolgozók azt kezdték kérdezgetni, ha a cég képes volt olyan népszerű termékeket kifejleszteni, mint az iPod vagy iTunes vagy a Mac, akkor miért nem fognak bele valami újba, valami őrültségbe...

Az iPodot 2001-ben dobták piacra, de két év kellett ahhoz, hogy igazán sikeres termék legyen. Kezdeti nehézség annak volt köszönhető, hogy a könyvtár szerkesztése, a zenék feltöltése az iTuneshoz volt kötve, az pedig nem működött Windowson. „Csak a holttestemen át” - állítólag ezt mondta Steve Jobs a felvetésre, hogy tegyék Windows-kompatibilissé az iTunest. De aztán két év alatt mégis beadta a derekát, ami azt eredményezte, hogy több száz millió darabot adtak el belőle, ráadásul "menővé" vált a brand.

Steve Jobs még 2005-ben sem akart mobiltelefongyártásba fogni, ennek legnagyobb oka az volt, hogy nem hitt az okostelefonok felfutásában. "Mindenkinek van mobilja, de nem ismerek senkit, aki szeretné is a saját telefonját."

 

 

 

 

Megkezdődött a munka

 


Elindult a Purple projekt, ez volt a fedőneve az iPhone fejlesztésének. Elképesztő biztonsági rendszert vezettek be az Apple-nél, hogy még véletlenül se szivároghasson ki semmi: kártyaolvasókat, kamerákat szereltek fel, majd lezártak egy egész épületet és kikerült a "Harcosok klubja" felirat.

Eleinte két típuson dolgoztak párhuzamosan: az egyik az iPod telefonná alakítása volt, a másik a végül győztesnek bizonyult érintőkijelzős változat. Még a fizikai billentyűkön is sokáig gondolkodtak, két év és rengeteg vita, párhuzamos fejlesztés után végül elkészült az iPhone.

Ahogy mondani szokás a többi már történelem: óriási siker lett, és alapjaiban változtatta meg a mobilozás élményét, átrendezte az egész iparágat.

 

 

 

 

 

 

Az iPhone-on túl

 


Egy évvel az iPhone bemutatója után az Apple elindította az App Store-t, ami szintén nagy hatással volt az egész iparágra. Megnyílt az út a külső fejlesztők előtt, hogy alkalmazásokat készítsenek mobilokra, utat engedve kreativitásuknak, új üzleti modelleket fedezzenek fel. Az iPhone kellett ahhoz, hogy az olyan népszerű appok létezhessenek, mint a Snapchat vagy Whatsapp.

Fotó: Pixabay
Index

 

 

 

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk