kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Átlag alatti fizetések a gyógyszertári vállalkozásokban

Ugyan a gyógyszertárak helyzetét az elmúlt években sok tekintetben sikerült stabilizálni, néhány területen korrekcióra lenne szükség - derült ki a Magyar Gyógyszerészi Kamara háttérbeszélgetésén, amelyről az MTI tudósított.

images

Az elmúlt hét-nyolc évben sikerült a patikák veszteségeit, eladósodottságát felszámolni, rendeződtek a tőkeviszonyok, javítottak a készletgazdálkodáson, azonban az átlagbér emelése és a kisforgalmú patikák működtetési feltételeinek biztosítása megoldásra vár - mondta Hankó Zoltán, a köztestület elnöke.

Sohajda Attila alelnök a kamara által a közforgalmú patikák gazdasági helyzetéről készült elemzés adatait ismertetve elmondta: 2017-ben a 2318 közforgalmú gyógyszertárat 1756 vállalkozás működtette (Bt., Kft., Rt., vagy egyéni vállalkozás), a patikák nettó árbevétele 2017-ben 620 milliárd forint, míg az összes adózott eredmény 25,6 milliárd forint volt.

A szállítói tartozás alakulásáról elmondta, hogy míg 2010-ben ez a tétel meghaladta a 60 milliárd forintot, 2017-re 40 milliárd forintra csökkent e tartozás mértéke, míg a gyógyszertári készletek értéke ezzel párhuzamosan folyamatosan nőtt; a 2010-es 36,4 milliárdról 2017-ben 42,1 milliárd forintra.

Az alelnök jelezte, hogy a vizsgált évben a gyógyszertárakat működtető vállalkozásokban 12 300 embert foglalkoztattak, és a személyi jellegű ráfordítások értéke 48,8 milliárd forintot tett ki. Az egy főre eső havi átlagbér 252 ezer forint volt, ami alatta van a nemzetgazdasági átlagnak. A patikai ágazat nehezen tud lépést tartani az elmúlt három év minimálbér- és garantált bérminimum-emeléseivel.

Ez különösen igaz a kis- és közepes forgalmú gyógyszertárakra. A kamara meglátása szerint ahhoz, hogy a patikák a szükséges béremeléseket ki tudják gazdálkodni, újabb költségvetési források szükségesek - jelezte az alelnök.

Hankó Zoltán hozzátette: a patikai árrésrendszer is korrekcióra szorul, az ezzel kapcsolatos kamarai javaslat már az egészségügyi államtitkárság asztalán van. Szintén eljuttatták azokat az elképzeléseket, amelyek a köztestület szerint a bérhelyzet javítását szolgálnák.

A kamara szerint a bérhelyzet, az államtól kapott egyéb juttatások és az árrésrendszer korrekciója 10-15 milliárd forint költségvetési forrást igényelne.

mti
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk