Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Milliárdos fejlesztés, új munkahelyek Csongrád-Bokroson

Mintegy másfél milliárd forintos beruházást hajt végre a Mars Kisállateledel Gyártó Kft. Csongrád-Bokroson, a társaság új gyártósorokat telepít - írja az MTI.

A cég közleménye szerint a beruházásnak köszönhetően hetvennel nő a munkatársak száma, így a Mars már kilencszáz embernek biztosít megélhetést a térségben. A beszállítóknál is további új munkahelyeket teremt a fejlesztés, fűzték hozzá. A beruházás során a vállalat számít a térségben található magas szintű mérnöki és kivitelezési szaktudásra is.

A Mars globális családi vállalkozás csaknem 35 milliárd dolláros tőkével. A virginiai McLeanben lévő központ mellett a vállalat több mint 80 országban van jelen, munkavállalóinak száma több mint 85 ezer.

A Csongrád-Bokroson épült állateledelgyárban több mint nyolcszáz munkatárs dolgozik. A gyár évente 150 ezer tonna állateledelt exportál a világ 25 országába Európában és világszerte. A vállalat budapesti kereskedelmi egysége több mint száz munkatársat foglalkoztat.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk