Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Jeles bizonyítványt kapott Debrecenben egy 77 éves diák

Jeles bizonyítványt vehetett át csütörtökön egy debreceni üzleti iskola legidősebb, 77 éves diákja: a budapesti Mák Istvánné gyógyszertári szakasszisztens képesítést szerzett - írja az MTI.

Mák Istvánné első, gyógyszerész asszisztensi végzettségét 1962-ben megszerezve előbb a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon, majd Budapesten dolgozott patikában, később az akkori fővárosi gyógyszertári központhoz került.

A bizonyítvány átvétele után az MTI-nek elmondta azt is: felsőfokú munkaügyi szakképesítést szerezve operatív csoportvezetőként ment nyugdíjba a gyógyszertári központból 1996-ban. Nyugdíjasként vállalkozásba kezdett: munkaerő-közvetítő cége patikáknak segített munkaerőt toborozni, illetve gyógyszerészeknek munkahelyet találni, miközben maga is félállásban patikában dolgozott.

Amikor 2007-ben a jogszabályok változása lehetővé tette, feladta vállalkozását, és teljes munkaidőben visszatért a patikába - idézte fel; 2010-től egy budapesti gyógyszertárban dolgozik nyugdíjasként, teljes munkaidőben. Újabb jogszabály-változások miatt tavaly a patika vezetője azt mondta: szeretnék, ha továbbra is dolgozna a gyógyszertárban, de ezt csak úgy teheti, ha megszerzi a gyógyszertári szakasszisztens képesítést. "Számomra nem volt kérdés, hogy vállalom a tanulást, csak az kellett megoldani, hogyan jutok el minden hétfő délután Debrecenbe" - mondta Mák Istvánné.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Újra pörög a felnőttképzés: mit és hogyan tanuljunk 2024-ben?

2022-ben több mint 100 ezer ember vett részt felnőttképzésben, tavaly valószínűleg még többen, bár végleges adatok nincsenek. Zsuffa Ákos a... Teljes cikk

1500 diák méri össze a tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fővárosi előválogatóján

Idén is nagy érdeklődés övezi a szakképzésben részt vevő tanulók számára indított megmérettetéseket: csak Budapesten 55 szakmában mintegy 1500... Teljes cikk

Így lehet gördülékeny a szakember-utánpótlás

A Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) együttműködési megállapodást írt alá, hogy a... Teljes cikk