Megjelent: 17 éve

HRCSRPRISO - avagy mit tehetünk a környezetünkért?

A címben szereplő betűk sorrendje tetszés szerint, szabadon felcserélhető. Ahogy tetszik a Tisztelt Olvasónak. A sorrend ugyanis egyáltalán nem lényeges ebben az esetben. Az egyes jelzés értékű betűk, ill. azok "tartalma" egymáshoz való kapcsolódásuk viszont annál inkább fontos.

De miről is van szó? Nos, ha egy vállalat tartós piaci sikereket ér el, akkor előbb-utóbb találkozik ezen betűk egyikével-másikával, vagy éppen szervezetén belül majdnem az "összes" címben jelzett betű, akár szervezeti egységként is (régóta) jelen van.Ha elemezzük az egyes "területek" alaptevékenységeit, akkor világossá válik számunkra, hogy a háttérben külön-külön mindig a sikeres cégről és benne (sajnos csak jobb esetben) a sikeres emberről van szó.

Van azonban meggyőződésem szerint ezek között egy "terület", amely csak integráltan kezelhető. Ez pedig nem más, mint a Társadalmi Felelősség Vállalás (CSR) kérdése. A menedzsment tulajdonossal egyeztetett ezzel kapcsolatos döntését, hogy mi is tartozzon e tevékenység körébe, mennyit és milyen formában költsön erre a cég, a társadalom, helyi közösség szükségleteinek és a cég profiljának egyaránt megfelelően, általános alkalmazotti párbeszédnek kell megelőznie.

A cég működésétől függően a környezetvédelmi szabványok alkalmazása, a belső kommunikáció, az alkalmazottak képzése mind-mind hatással lehet (és kell is, hogy legyen) a cég általános működésével kapcsolatos környezetterhelésének (ökológiai lábnyom - carbon footprint) csökkentésére.

A társadalmi felelősségvállalás "tárgyára" szerteágazóak a lehetőségek. Csak fantázia kérdése.

Két javasolt alapelv mindazonáltal kimondható/megállapítható:

- ha egy cég alaptevékenysége jelentősen terheli (szennyezi?) a környezetet, akkor egy ettől teljesen független tevékenység támogatása adott esetben hiteltelenné válhat.

(Pl. egy irodaházat működtető (tulajdonló) cég "hiába" festi le a közelben lévő óvoda rozsdás kerítését, miközben évek óta nem oldja meg az irodaház tevékenységéből "fakadó" zajszennyezést, mely a szomszédok egyértelműen jogos panasza.)

- a cég közvetlen környékének fejlesztése, a folyamatban lévő fejlesztések támogatása

(ez azt jelenti, hogy az adott székház/iroda/gyár területéről kilépve milyen fejlesztésre van szükség a közvetlen közelben, mely jelenthet 1 métert, de 1 kilométert is!

A társadalmi felelősség vállalás természetesen az egyén felelősségvállalására alapszik. A jövő nemzedékét kell, hogy szolgálja fenntartható módon. A HR, PR feladata ezen a téren rendkívül fontos és mással nem helyettesíthető. A vállalati szintű párbeszédet koordinálni kell, a menedzsment döntését követően pedig az egyes ember feladatává kell lebontani a "nagy célt" méghozzá nagyfokú azonosulást elérve az alkalmazottak részéről.

"A sok bába közt CSR"...? -esettanulmány

ISO

A szóban forgó cég tevékenységét környezetvédelmi szempontból szigorú ISO minősítés szabályozza. Auditok sorozata ellenőrizi a tevékenységet meghatározott időnként. A vállalat menedzsmentjében azonban (sokan, nagyon sokan) a környezetvédelmi felelőst "zöld Ibolyának" becézik.Ez lehetne akár pozitív is, de nem az. A hivatalos auditok rendre sikeresek, újból és újból bebizonyosodik, hogy a gyár "minden lehetséges szabályt betart". A környezetvédelem tehát "sikerágazat".

Mégsem lehetünk elégedettek, hiszen amikor a környezetvédelmi felelős az egyik jeles "zöld" ünnep alkalmával önkéntes szemétszedésre biztatja a dolgozókat a gyár előtti hatalmas "senki földjén", akkor alacsony a részvétel. Aztán legközelebb már meg sem fordul a fejében, hogy hasonló akciót szervezzen saját elkötelezettségből...

PR

...pedig a belső kommunikátorok még fényképeztek is a szemétszedés során, aminek eredményeképpen a hangulatos fényképek hamarosan föl is kerültek az intranetre.

HR

Annak ellenére, hogy az éves képzési tervben sűrűn szerepelnek olyan tréningek, amelyek csapatépítő, kommunikációs, ill. lojalitást fejlesztő modulokat is tartalmaznak, sorra elemezve a korábban "közösen megszült" vállalti értékeket.

CSR

Meggyőződésem, hogy noha a CSR sem csodaszer, talán egy a vállalt vezetése által felállított CSR team képes integrálni egy közös cél érdekében a jövő nemzedéke szempontjából is fontos kérdésekre vonatkozó tevékenységeket. Az ISO auditon legközelebb plusz pontot jelent majd a dolgozói ökológiai elköteleződés látványos javulása, a kommunikátoroknak lesz módjuk sok pozitív változásról írni, a HR pedig más kérdésekben is profitál az elkötelezettebb munkatársakból...

Mindezt HOGYAN próbáljuk elérni?

A CSR mindenképpen pénzbe kerül a vállalatnak. Ha pedig ennek összegét a menedzsment eldöntötte, akkor ezek után meg kell kérdezni a munkatársakat, hogy mire is költsük ezt az összeget! Nézzenek széjjel a gyár körül, a faluban, a városban. Biztos nem ilyen egyszerű az egész, de próbáljuk meg! Csodás ötletek fognak felszínre kerülni, amiket már csak meg kell valósítani, félig meddig szabadidőben, a vállalat finanszírozásában!

Nemes Gábor tréner, tanácsadó
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk