kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Átlagosan több mint félmillió forintos karácsonyi jutalmat kaptak a jegybanki dolgozók

A 24.hu értesülései szerint 757 jegybanki dolgozó kapott átlagosan nettó 537 ezer forintos jutalmat.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB)757 kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalója részesült idén karácsonyi jutalomban - írja a 24.hu. A portál információja szerint a jegybanki dolgozók közt 460,5 millió forint közpénzt, fejenként átlagosan nettó 537 ezer forintot osztott szét a Matolcsy György vezette intézmény. Az MNB tájékoztatása szerint a jutalomban részesült dolgozók 80 százaléka nem vezető beosztású személy. A jutalmak összege 2017-ben 151 millió forint volt, 2018-ban 339 millió, idén pedig 120 millióval emelkedett a pénzösszeg a tavalyihoz képest.

Az MNB az elmúlt éveket folyamatosan pozitív eredménnyel zárta, kétszer is rekordösszegű osztalékot fizettet be a költségvetésbe, az MNB működése nem jelent terhet a központi költségvetésnek, vagyis az adófizetőknek. Az MNB a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalók részére kifizetett jutalmat tehát a gazdaságos működéséből fakadó eredményéből, nem pedig adófizetői pénzekből biztosította” - közölte a portállal a Magyar Nemzeti Bank. Matolcsy György alapbére 5 millió forint.

24.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk