Megjelent: 6 éve

Szundi munkaidőben?

A Michigan Egyetem kutatása szerint sokkal produktívabbak azok a munkavállalók, akik munka közben szüneteket tartanak vagy akár szundítanak egy kicsit. Főleg azokra igaz ez, akik éjjel keveset vagy nem elég mélyen alszanak - írja a szakszervezetek.hu oldal.

Délután kettőre a szervezet már lemerül, így csökken a hatékonyság. Lehet, hogy időben korábban végez, aki nem tart szünetet, viszont a munkája nem lesz olyan eredményes, mint azoké, akiknek megengedik a pihenést - írják.

Elegendő lehet egy 20-30 perces megnyugvás, kikapcsolás, vagy akár alvás is. Habár Sara Mednick, a California egyetem kutatója szerint egy 20-60 perces rövid szundítás segíti az emlékezőképességet és a megértést, de ilyen rövid idő alatt még nem érünk át az R.E.M. stádiumba. Pedig abból felébredve kreatívabbak vagyunk, jobban dolgozunk fel adatokat, és hatékonyabban kötjük össze az információkat. Szerinte 90 percet kellene pihenni munka közben.

A napközbeni pihenés fontosságát már néhány magyar cég is felfedezte. Van, ahol alternatív módszerekkel próbálják segíteni a dolgozókat: pszichológiai ismeretekkel, enneagrammal, bodyworkkel, önismerettel próbálják, de vannak cégek, ahol már a pihenés fontosságát is felfedezték.

Kárász András könyvelőirodát vezet, ahol egy külön pihenőszobát is létrehoztak. „Nem látok semmi problémát abban, ha valaki úgy érzi, hogy a hatodik adóprobléma orvoslása után lehunyná egy fél órára a szemét vagy csak bámulná a tévét. Néha én is megteszem, és tapasztalatból tudom, hogy akár egy húszperces „szundi” után is frissebb vagyok, és jobban átlátom a problémákat.”

szakszervezetek.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk

Így tudják megszólítani a Z generációs munkavállalókat a vállalatok

Az interaktív kommunikáció és a nyitottság is elengedhetetlen, ha egy el szeretne érni egy Z generációs fiatalt. Teljes cikk

Idén a fizetések még az eddiginél is fontosabbak lesznek

Immár harmadik éve készíti el munkavállalói visszajelzések alapján a legjobb munkahelyek – Top Employers – listáját a Munkahelyeink.hu. A ma... Teljes cikk