Megjelent: 7 éve

Nemzetközi díjat nyert a KPMG innovatív munkaerő-kiválasztási módszere

Idén tavasszal Big Bang névvel indított rendhagyó toborzási kampányt a KPMG, mellyel elnyerte a KPMG globális “Recruitment Innovation Awards - Assessments” díját, elismerve az innovatív kezdeményezést a munkaerő-toborzásban. A díjazottakról a KPMG globális HR, valamint tehetség- kiválasztással foglalkozó szervezeteinek vezetői döntöttek júniusi, római konferenciájukon.

A „tehetségpiac” jelenlegi trendjei szerint egyre fontosabb, hogy a vállalatok kellően vonzóak legyen a pályázók számára, ezért a KPMG idén tavasszal rendhagyó toborzási kampányt indított. A technológiára építő, gamifikációs elemeket is tartalmazó programot a KPMG magyarországi irodája használta legelőször valósidejű kiválasztási célokra.

A kampány lényege, hogy a hagyományos interjúk és AC-körök helyett az új kollégák kiválasztására egy egész napos jelöltbarát programot állított össze, ahol az érdeklődő tehetségek informálisan is megismerkedhettek leendő vezetőikkel, kollégáikkal és a KPMG kultúrájával, szakmai tudásukat pedig tabletek segítségével, gamifikált feladatokon keresztül bizonyíthatták a nap folyamán.

Emri Zsuzsanna, a KPMG HR-vezetője szerint az újszerűség két alappillére az eszköz és a megközelítés. „Támogató eszközként a Games for Business által fejlesztett online alkalmazást használtuk, amely az információk átadását érdekessé, az értékelést egyszerűbbé teszi. A megközelítésben pedig a korábbi, feladatok megoldására valamint az ebben mutatott teljesítmények értékelésére épülő kiválasztás helyére az együttműködést és az ismerkedést tettük.”

A tervek szerint a Big Bang a jövőben, más üzletágakban is segítheti a hatékony toborzást és kiválasztást.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk