kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nagy gond a mobilitás hiánya

„A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a magyar munkaerő mobilitása a nullához közelít” – nyilatkozta az Inforádiónak Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár. A kormány a szakképzési rendszer reformjával azt ígéri, gyorsabban az álláspiacra kerülnek a szakmunkások, akiknek a képzés alatt több gyakorlati órájuk lesz.

Visszahoznák a 3 éves szakképzést


Úgy véli: a szakképzés problémája az, hogy nagyon hosszú, és hiába szerez valaki papírt, igazán az életben tanulja meg, mit is takar a szakmája. Éppen ezért a kormány szűkítené a képzés időtartamát, és azt tervezi, hogy 18-ról 17 évre viszi le a tankötelezettségi kort és visszahozná a három éves szakképzést.


Lényegesen több lesz a gyakorlati óraszám, és próbálunk minél több vállalkozást bevonni a gyakorlati képzésbe, így el lehetne érni, hogy a harmadik évre piacképes szakképzettséggel rendelkezzenek a fiatalok - hangsúlyozta Czomba Sándor az Inforádiónak.


2011. február 1.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk