kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Amikor a csapatépítő kínosan sül el

Nem mindenki lelkes, ha a munkaidőn túl is a kollégák körében kell múlatni az időt, különösen ha ehhez különböző kínos, csapatépítőnek szánt tevékenységek is vannak. Persze nem feltétlenül az alapvető szándékkal van a probléma, de ezek az összejövetelek a 444 olvasói körében végzett gyűjtés szerint nem mindig alakulnak szerencsésen.

Például, amikor a szervezők nem gondolják végig a programot, és a résztvevőknek olyan tevékenységben is részt kell venniük, amitől esetleg félnek vagy tartanak, mert nincs más lehetőségük. Például egy dunai szigetre befelé még komppal mennek, de kifelé már csak csónakkal lehet kijutni, így a kollégák csak így távozhattak a helyszínről, írta a lapnak Klotild.

Vagy amikor meztelen hölggyel hozzák zavarba az alkalmazottakat, akiről a tequilához le kell nyalni a sót és szájjal leszedni a citromot, nyilván a kollégák lelkes biztatása közepette, számolt be a Ubul.

Ha valaki pedig nem elég lelkesen vesz részt a cégkultúrának megfelelő ünneplésben, az Margit története szerint akár a cégtől való távozást is maga után vonhat.

De közös céges értékek ide vagy oda, igen agyzsibbasztó lehet, amikor a vállalat három fő értékével kell verset fogalmazniuk az alkalmazottaknak. Vagy a céges tréningen elvárás a parázson járni, ha már a főnökök ezzel a példával járnak elöl.

A további történeteket a 444-en olvashatjátok.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mire figyeljünk a külföldi vendégmunkások beillesztésénél?

A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk

Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk