Megjelent: 4 éve

Nyolcvan férőhelyes munkásszállás épült Csongrádban

Nyolcvan férőhelyes munkásszállás épült Újszentivánon. A Csongrád megyei községben a beruházás állami támogatással, 371 millió forintból valósult meg.

A létesítmény átadásán Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy az elmúlt időszakban tizenöt megyében és a fővárosban 8,2 milliárd forintos állami támogatással 21 munkásszállás épült, melyek összesen 3126 dolgozónak biztosítanak lakhatást.

A több fordulóban meghirdetett pályázatokon előbb önkormányzatok, később önkormányzati cégek és társulások, majd más vállalkozások is igényelhettek támogatást meglévő ingatlanok rekonstrukciójára vagy zöldmezős beruházásra, munkásszálló kialakítására.

A vállalkozások előbb saját dolgozóik elhelyezésére szolgáló ingatlanok építéséhez kaptak segítséget, majd az adott térségben tevékenykedő más cégekkel együttműködve is belefoghattak ilyen beruházásba - tudatta Bodó Sándor. Hozzátette: jelenleg is benyújtható pályázat munkásszállás kialakítására, a felhívás iránt óriási az érdeklődés.

Az újszentiváni négy húszfős, egyenként három lakóegységet magában foglaló munkásszállás lett. A 200 négyzetméteres ingatlan kialakítása 371 millió forintba került, a költségekből 222,8 millió forintot fedezett állami támogatás.

Putnik Lázár polgármester a beruházás átadásán elmondta, hogy a kétezer lakosú községben folyamatosan nő a vállalkozások száma. A településen gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség, a Vajdaságból többen is naponta érkeznek dolgozni Újszentivánra a jelenleg reggel 7 és 19 óra között működő tiszaszigeti határátkelőhelyen keresztül.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk