kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

A tartósan munkanélküliek foglalkoztatására dolgoznak ki programot

A "reményvesztett munkanélküliek" foglalkoztatásának elősegítésére dolgoz ki programot a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ. Ennek lényege, hogy a szociális és a munkaügyi kérdésekkel foglalkozó szervezetek között összehangoltabb együttműködés alakuljon ki - közölte Cegléden Lengyel János, a központ helyettes főigazgatója.

Az Európai Uniótól pályázati úton elnyert 34 millió forint felhasználásával indulásként Cegléd környékén 15 településen 500 olyan embert választanak ki, aki huzamosabb ideje munka nélkül, szociális segélyeken él - mondta Lengyel János. Hozzátette: az a cél, hogy ők újbóli önálló állandó keresethez jussanak. Ez egy komplex feladat, a motiváció felkeltése mellett a családsegítő szolgálatok, az önkormányzatok, és civil szervezetek közös erőfeszítését igényli.

A tartósan munka nélkül maradt emberek aktivizálása annál is sürgetőbb, mert a Közép-magyarországi régióban jelenleg 47 ezer álláskeresőt tartanak számon, miközben 18 ezer betöltetlen munkahely várja a jelentkezőket - hívta fel a figyelmet a helyettes főigazgató. Például a Cegléd környéki tanyavilágban különösen sok olyan ember él, aki már a reményét is elvesztette, hogy munkát találjon, és szociális ellátásra szorul, növelve ezzel az önkormányzatok gondjait is.

A most formálódó modell-értékű program elsősorban őket veszi célba és egy olyan adatbázis kiépítését tervezi, amelyben személyre szabottan az ő aktivizálásukat, a munkaerő piacra történő visszavezetésüket szolgálja. A terv szerint az év végéig elkészülő modellt a különböző kistérségekben próbálják ki a munkanélküliség felszámolására - húzta alá Lengyel János.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk