kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Eltűnnek az iskolások?

Húszezerrel csökkent a gimnazisták száma az elmúlt nyolc évben. Ennek csak részben vannak demográfiai okai, a másik ok, hogy egyre többen választják a szakmunkás képzést, az érettségi helyett - írja a Népszava.

images

images

Míg 2009/2010-es tanévben 201,2 ezer középiskolás kezdte gimnáziumban (nappali tagozaton) a tanévet, addig 2016/2017-ben már csak 181,8 ezer gimnazista szerepelt a statisztikákban - írják.

Szüdi János oktatási szakértő szerint ennek részben demográfiai okai vannak, kevesebb az általános iskolás is, a fent említett időszakban 32 ezerrel csökkent az általános iskolában tanulók száma. A nyolc általános után pedig sokan nem gimnáziumba mennek, hanem szakiskolába. Az óvodákban is érződik a gyermekhiány, az elmúlt nyolc évben 11 ezerrel csökkent az óvodások száma.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a lapnak elmondta: "Az biztos, hogy a csökkenésben szerepet játszik az a politika által preferált szempont, miszerint egy jó szakma többet ér egy átlagos gimnáziumi érettséginél, sőt Orbán Viktor szerint az még egy diplomával is felér. Az elmúlt években a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László is a szakképzést helyezte előtérbe a gimnáziumokkal szemben, egy minisztériumi háttéranyag pedig - amit nemrég a Magyar Nemzet ismertetett - a gimnáziumi férőhelyek további korlátozását helyezte kilátásba."

A gimnáziumokba való bejutást is nehezítették a szigorúbb felvételivel, és magasabb ponthatárokkal, a szigorúbb érettségi követelmények is rontottak a helyzeten. A Népszava szerint az elmúlt 12 évben sosem volt olyan kevés érettségiző, mint idén. Sokkal kevesebb az egyetemre jelentkezők száma is: míg 2010-ben 140 ezren adták be jelentkezésüket, idén már csak 106 ezren.

A 2016/2017 tanév eleji adatgyűjtés szerint a diákok 1,6 százaléka (7,1 ezer fő) szakiskolában és készségfejlesztő iskolában, 18 százaléka (78,2 ezer fő) szakközépiskolában, 38,5 százaléka (167,6 ezer fő) szakgimnáziumban tanult. Vagyis az összes középiskolás (434,7 ezer fő) 58,1 százaléka tanult a szakképzésben, és csak 41,8 százalék gimnáziumban

Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek