kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Kilencezer embert rúgnak ki a közszférából

A közszféra hiányszakmái felé irányítaná a kormány a bürokráciacsökkentő intézkedések keretében elbocsátottakat. Az előterjesztők azt írják: gondoskodó létszámcsökkentést terveznek megvalósítani.

images

Az Index birtokába jutott az a kormányzati előterjesztés, amely a közigazgatásból kirúgni tervezett munkavállalók újbóli elhelyezkedését segítő intézkedéscsomagot tartalmazza. A Karrier Híd névre keresztelt programban többek között szerepel a sajtóban korábban megszellőztetett információ, miszerint a közszférában a hiányszakmák felé irányítják azokat, akiket kirúgnak.

A Karrier Híd Program névre keresztelt dokumentumban szerepel, a leépítésben érintett 9000 munkavállalónak további lehetőségei vannak az elhelyezkedésre. Az javaslat szerint az elbocsátottak újbóli alkalmazását szociális hozzájárulási adókedvezménnyel segítenék, mivel várhatóan lesznek olyan kormánytisztviselők, akiknek jogviszonya az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg.

Az előterjesztők azt javasolják, a tervezett kedvezmény azokra az elküldött közszolgákra vonatkozzon, akik felmentésük napján már betöltötték a 60. évet. Szólnak az úgynevezett „restart up”-ról is, vagyis arról, hogy segítenek vállalkozást indítani. A leírás szerint a piacképes tudással rendelkezők lehetnek ennek a célcsoportja, de beléphetnek azok is, akik nem a közszférában használt tudásukra, hanem például „meglévő hobbijuk által szerzett ismeretekre, tapasztalatokra építve indíthatnak vállalkozást, vagy családi céget vinnének tovább.” Ebben legfeljebb 500 tisztviselő lehet érintett, írja az Index.

A közszféra hiányszakmái felé irányítása a humánszolgáltatásokat jelenti, az előterjesztés is kiemeli a szociális ágazatot és az egészségügyet. Az előterjesztés nem tartalmaz sem költségre, sem érintett munkavállalói létszámra vonatkozó becslést ehhez a javaslathoz.
Átképzésre is jogosultak lennének az elbocsátottak, elsősorban uniós operatív programokból kívánják ezt finanszírozni. Ötlet az ingyenes munkaerőpiaci szolgáltatások biztosítása, ezzel próbálnák segíteni az elhelyezkedést a versenyszféra által kínált munkakörökben, „megelőzve azt, hogy egy hosszabb időtartamú álláskeresés esetén a közfoglalkoztatásba lépjen be az érintett személy.”

Az előterjesztők azt írják: gondoskodó létszámcsökkentést terveznek megvalósítani, ennek része a fent részletezett javaslatcsomag. A dokumentum szerint létszámcsökkentéssel érintettek részére a felmentésről szóló okirattal együtt egy tájékoztatót is átadnak majd az intézkedésekről.

index.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk