Megjelent: 5 éve

Ezer új munkahely jön létre Debrecenben

Az egymilliárd eurót meghaladó beruházásból felépülő, 560 focipályának megfelelő területen megvalósuló leendő debreceni BMW-gyárban évente 150 ezer gépkocsit gyártanak majd, és több mint ezer új munkahelyet teremtenek - írja az MTI.

"Globális, újkori ipari forradalom zajlik körülöttünk", aminek az autóipar a meghatározója, s "ma az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopa" - mondta Szijjártó Péter.

Oliver Zipse, a BMW csoport igazgatótanácsának tagja azt mondta, több mint 160 európai helyszínt vizsgáltak meg mielőtt "Debrecenben megtalálták amit keresnek". Jelezte, hogy a döntésben sokat számított a város hozzáállása, a jó infrastruktúra, a megfelelő nagyságú terület megléte és a képzett munkaerő rendelkezésre állása, illetve az, hogy mind a magyar kormány, mind a debreceni önkormányzat elkötelezte magát megfelelő képzések indítására.

Oliver Zipse közlése szerint 2019-ben kezdik meg a terepmunkákat, a környezeti infrastruktúra kialakítása után kezdődik az építkezés, majd a gépek, robotok telepítése.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk