Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Megnyílt a BP szegedi üzleti szolgáltatóközpontja

Megnyílt a BP szegedi üzleti szolgáltatóközpontja, ahol jelenleg csaknem kétszáz munkavállaló dolgozik, a foglalkoztatotti létszámot a tervek szerint 2020-ra ötszázra növelik - írja az MTI.

images

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az avatáson kifejtette, a jelentős kormányzati támogatással megvalósuló beruházás hozzájárul ahhoz, hogy Szeged és tágabb környezete is sikeres legyen. Az egykori ruhagyár épületének felújításával megvalósult beruházás szimbolizálja azt a gazdaságtörténeti utat, melyet az ország bejárt az elmúlt száz évben. Az épületet a magyar ipar egyik virágkorában emelték, majd a rendszerváltást követően, amikor a könnyűipar összeomlott, elveszítette funkcióját, most pedig a világ egyik vezető vállalkozása tette fontos központjává - mondta a politikus.

Richard Hookway, a BP Global Business Services és IT ügyvezető igazgató elmondta, a cég a világ egyik vezető integrált energiavállalataként 72 országban van jelen. Az új szolgáltatóközpont megnyitásával a foglalkoztatottak létszámát tekintve Magyarország a BP számára az öt legfontosabb ország, Szeged pedig a tíz legjelentősebb város közé került.

A szakember hangsúlyozta, a BP számára nagyon fontosak az alkalmazottak, ezért kiváló munkahelyi körülményeket teremtenek, hogy a dolgozók a legjobbat hozzák ki magukból. A cég számára fontos a sokszínűség is: a szegedi irodában dolgozók 5%-a nem magyar, a teljes BP GBS Europe-nál pedig 15% ez az arány. A nők aránya kétharmad, 70 százalék pedig fiatalabb 35 évesnél.

Brian Puffer, a BP GBS alelnöke közölte, a cég választása a jó infrastruktúra, a kiváló az egyetem, a sok itt tanuló tehetséges fiatal miatt esett Szegedre.

Botka László (MSZP) polgármester kifejtette, Szeged legfontosabb erőssége, hogy egyetemi város. Az ország minden részéből érkeznek ide fiatalok, és egy felmérés szerint végzés után kétharmaduk, ha teheti, Szegeden akar boldogulni. Az önkormányzat ehhez igazította gazdaságfejlesztési tervét, amelynek középpontjában a tudásalapú gazdaság áll. A városba települt több mint tucatnyi informatikai cég 2500 új munkahelyet teremtett, az üzleti szolgáltató központokban pedig eddig mintegy nyolcszázan dolgoztak. A BP 2020-ig további ötszáz, zömében fiatal, pályakezdőnek ad munkát.

A cég számára fontos a sokszínűség is, a BP GBS Europe-nál dolgozó emberek 15 százaléka Magyarországon kívülről származik, kétharmada nő, 70 százalék pedig fiatalabb 35 évesnél.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista

A shared service vagy business service iparág az utóbbi tizenöt év jelentős munkahelyteremtője, már mintegy 100 000-en dolgoznak ilyen egységekben,... Teljes cikk

Muszáj feljebb lépni a munkahelyi "táplálékláncban"!

A mesterséges intelligencia óhatatlanul egyre nagyobb teret nyer a szolgáltatóközpontok (BSC) működésében is. Ugyanakkor a legtöbb cégnél még... Teljes cikk

Felesleges harcolni ellene: Balogh Petya az MI-forradalomról

Tavaly novemberben a ChatGPT berúgta az ajtót. Már nem lehet a szellemet visszagyömöszölni a palackba, harcolni sem érdemes ellene, inkább... Teljes cikk